Kevin Hart lemondott az Oscar-gála házigazdai szerepéről

Kevin Hart

Kevin Hart amerikai színész pénteken bejelentette, hogy mégsem ő vezeti majd a 91. Oscar-díjkiosztó gálát, miután a közösségi médián sokan támadták korábbi homofób Twitter-üzenetei miatt.

"Őszintén bocsánatot kérek az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) közösségtől a múltbeli érzéketlen szavaimért" - fogalmazott visszalépését bejelentve. Azt írta, nem akarja, hogy személye elterelje a figyelmet azokról a kiváló tehetségekről, akiket az az Oscar-gálán ünnepelnek majd.

Hozzáfűzte: az a célja, hogy összehozza az embereket, nem pedig éket verni közéjük. A színész egyúttal a filmakadémiát is "szeretettel és elismeréssel" üdvözölte.

Hart 2009 és 2011 között írt több olyan bejegyzést a közösségi médiában, amelyek homofób tartalmúak voltak. Ezeket a posztokat azonban azóta törölte és többször elnézést is kért már miattuk.

Az Oscar-gálát szervező amerikai filmakadémia csütörtökön felkérte Hartot, hogy ismét kérjen bocsánatot. A színész ezt először Instagramján elutasította, mondván ezt a kérdést már lezárta, de a később megfogalmazott Twitter-üzenetben mégis újból elnézést kért.

Az Oscar-díjkiosztó ceremóniát 2019. február 24-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?