Heti két jó hírt kell igazolniuk magukról a magyar kórházaknak

gyerekkórház

Új feladatot kaptak a magyarországi kórházak igazgatói, mert az nem elég, hogy egyben kell tartaniuk egy alulfinanszírozott, emberhiánnyal küzdő, rossz körülmények között vergődő egészségügyi rendszert – értesült a Népszava.

Központi utasításra heti két pozitív kicsengésű médiamegjelenést kell magukról beküldeni a „központba”. 

Az egészségügyi intézmények vezetőinek hetente két róluk szóló, a médiában megjelent pozitív hírt kell küldeniük a „központba”. Ha ezt elmulasztják, figyelmeztetik őket a kórházfenntartó hivatalból

– írja a Népszava. 

Információi szerint a feladat szellemi atyját nem a szakállamtitkárságon kell keresni: ott még azt sem tudják, hogy a kormánypropaganda mire, hogyan kívánja felhasználni az intézményvezetők által gyűjtött médiamegjelenéseket. Már van olyan kórház, amely sajtófigyelést is megrendelt, hogy teljesíteni tudja a kérést. A Népszava úgy tudja, van intézmény, amely a kormányközeli médiafigyelő céget, a Nézőpont csoporthoz tartozó Médianézőt bízta meg a hírek gyűjtésével.

A Népszava által felhívott intézményvezetők elismerték, hogy van ilyen feladat, de nyilatkozni egyikük sem akart. Érzékeltették, hogy „van gyakorlatuk az elhallgatásban, és a hülye feladatok” teljesítésében. Mint emlékezetes, hat éve az Emberi Erőforrások Minisztériumának Költségvetési Főosztálya elrendelte a lovak megszámlálását a kórházakban. 

A kampány alatt szinte naponta fordul meg fideszes képviselő, vagy jelölt valamelyik kórházban, hogy átvágjon egy nemzeti színű szalagot vagy ígérjen valamit – mondták a mostani feladatot valamivel megkönnyítő helyzetről a Népszava forrásai.
 

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az MTI-nek cáfolta, hogy ilyen utasítás lenne, ugyanakkor „minden, az egészségügyi ellátás területén keletkező fejlesztést és eredményt örömmel osztanak meg a lakossággal” - írta  a központ, mely szerint a lap „az egészségügyben dolgozók valós eredményeit támadja nemtelenül”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?