Elárverezték Andy Vajna gyűjteményét Budapesten

Andy Vajna

Elárverezték Andy Vajna (1944-2019) gyűjteményét és filmes relikviáit szombaton a budapesti Nagyházi Galériában, ahol a filmproducer Bentley Continental GTC kabriója 15 millió forintért kel el, a Rambo-filmek kései viszont nem találtak gazdára.

A neves filmes művészeti gyűjteményéből kiemelkedik Munkácsy Mihály 1880-ban készített Krisztus Pilátus előtt (Tanulmányfejek) című védett képe, amely 28 millió forintos kikiáltási áron kelt el. Kovács Margit alkotásai közül a Fonó lányt 3,8 millió forintért, az Esőlesőt 3 millió forintért vásárolták meg.

A 38 ezer forintos kikiáltási árú filmzenei kotta 1,1 millió forintért, egy ismeretlen festő Majom című képe 950 ezer forintért, egy gyöngydíszítésű gitár 950 ezer forintért talált új gazdára.

A személyes használati tárgyak közül a legértékesebb tétel a Bentley Continental GTC kabrió volt, amelyet a producer még 2007-ben vásárolt az Egyesült Államokban. A 10 millió forint kikiáltási árról induló kocsit végül 15 millió forintért vásárolta meg új tulajdonosa.

Andy Vajna 259 tételből álló kollekciójának tételei között szerepeltek Alan Parker angol filmrendező, producer Andy Vajnának készített rajzai és jegyzetei, a Rambo-filmek kései, valamint a Die Hard és a Rambo forgatási képei. Mindezek mellett licitálni lehetett Andy Vajna személyes tárgyaira, bútoraira. Az íróasztallá alakított rulettasztal korábban a kaszinós irodájának meghatározó bútora volt, amelyet 1,2 millió forintért, két art deco konzolasztalt 320 ezer és 360 ezer forintért, egy pókerkészletet 420 ezer forintért, produceri székét pedig 300 ezer forintért adták el.

Licitálni lehetett Andy Vajna filmproduceri munkásságának fő állomásait, kapcsolatait, barátok, munkatársak, színészek, rendezők együttműködését dokumentáló fotókra, plakátokra és filmes kellékekre. A fotókon sok más híresség mellett Robert Redford, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Jeremy Irons, Madonna, Demi Moore, Alan Parker, Sean Connery, Samuel L. Jackson látható. Sylvester Stallone dedikált fotója 380 ezer forintért, Arnold Schwarzenegger dedikált képe 700 ezer forintért talált új gazdára. Az 50 ezer forintos kikiáltási árú Oliver Stone-levél Nixon-bélyegekkel 750 ezer forintos leütési árat ért el. Gazdára lelt többek között az Evita, a Terminator 3 és A miniszter félrelép díszpéldánya, az Angel Heart, a Nixon, a Rambo III és a Total Recall plakátja, mindezek mellett árverésre bocsátották a producer ma már ritkaságnak számító videókazetta- és DVD-gyűjteményét is.

Az aukció bevételének egy része jótékonysági célt szolgál, melyet Andy Vajna özvegye a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja számára adományoz és ebből az összegből kapnak végkielégítést az elhunyt producer egykori munkatársai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?