Csak a 100 éven felülieknek engedélyeznék a dohányzást Hawaiin

dohányzás illusztráció

Százéves korra emelnék a legálisan dohányzók alsó korhatárát Hawaiin, ugyanakkor az elektromos cigaretták használatára, a dohányrágásra és a szivarozásra nem terjedne ki a korlátozás.

A törvénytervezetet előterjesztő Richard Creagan demokrata párti politikus szerint fokozatosan kellene emelni a korhatárt 2020 és 2024 között - adta hírül a BBC hírportálja.

A korábban sürgősségi szakorvosként dolgozó Creagan az "emberi történelem leghalálosabb gyártmányának" nevezi a cigarettát törvényjavaslatában.

2017 januárjában Hawaii lett az első amerikai állam, amely 21 évre emelte a korhatárt a dohánytermékek birtoklására és élvezetére. Az Egyesült Államok többi államában általában 18-19 év a legálisan dohányzók alsó korhatára.

Creagan törvényjavaslata szerint 2020-ban 30, 2021-ben 40, 2022-ben 50, 2023-ban 60, míg végül 2024-ben 100 éves korra kellene emelni a dohányzás korhatárát.

Hawaii Tribune-Herald című napilapnak nyilatkozva a politikus hangsúlyozta, hogy a dohányipar szándékosan úgy tervezte meg a cigarettát, hogy az függőséget okozzon, noha tisztában van a termék egészségkárosító hatásával.

"Nem engedünk az embereknek szabad hozzáférést az opioid fájdalomcsillapítókhoz sem, mint ahogy semmilyen receptre kapható gyógyszerhez sem" - fűzte hozzá Creagan.

Az új korhatár nem terjedne ki az elektromos cigaretták használatára és a szivarozásra, mivel Creagan szerint azok jóval biztonságosabbak a hagyományos cigarettáknál. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet figyelmeztetése szerint azonban "minden dohánytermék ártalmas és rákot okoz".

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a cigarettázás a vezető oka a megelőzhető betegségeknek és halálozásoknak az országban.

Az Egyesült Államokban évente nagyjából félmillió ember hal meg dohányzással összefüggő betegség miatt. 

Ahhoz, hogy Creagan javaslata törvénnyé váljon, jóvá kell hagynia a hawaii törvényhozásnak és ki kell állnia a dohányipar várhatóan heves tiltakozását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?