Igen, az egy üvegnyi emberi széklet
Bill Gates egy üvegnyi emberi széklettel hívta fel a figyelmet a fejlődő országok egyik súlyos problémájára
Bill Gates egy üvegnyi emberi széklettel hívta fel a figyelmet a világ fejlődő országaira jellemző súlyos problémára, a vécék hiányára a témában rendezett pekingi konferencián kedden.
"Az egészségügyi berendezések nélküli helyeken ennél sokkal több is van" - mondta a Microsoft alapítója.
"Ez a kis mennyiségű ürülék 200 billió rotavírus sejtet, 20 milliárd Shigella-baktériumot és 100 ezer parazitaféreg-petét tartalmaz "
- hangsúlyozta, majd hozzátette: az ilyen patogének évente mintegy 500 ezer 5 év alatti gyereket ölnek meg.
A szabadban játszó gyerekek állandóan ki vannak téve az emberi ürülék hatásainak, ezért a téma nemcsak az életminőséggel, hanem "betegségekkel és halállal, alultápláltsággal" is összefüggésben van. Az alapjogokhoz, mint az egészség és az elegendő élelem, hozzátartozik a "normális vécé" is - mondta az amerikai milliárdos.
Gates az alapítványa által rendezett Reinvented Toilet Expo nevű kiállításon mondott beszédet. A fórumon számos olyan innovatív vécétechnológiát mutatnak be, amelyek csatornarendszerhez való csatlakozás nélkül is működnek.
A háromnapos pekingi konferencián több mint 20 vállalkozás és intézmény mutatja be technológiáit. A Bill és Melinda Gates Alapítvány 2011 óta több mint 200 millió dollárt fordított a biztonságos közegészségügyi technológiák kutatására és fejlesztésére.
Az UNICEF szerint világszerte 892 millió ember kényszerül arra, hogy a szabadban végezze el szükségét, 4,5 milliárd ember számára nem elérhetőek a biztonságos higiéniai eszközök és évente 480 ezer 5 év alatti gyerek hal meg hasmenés következtében, főként Dél-Ázsiában és Afrika Szaharától délre lévő területein.
Bill Gates korábban is gyakran nyúlt drámai eszközökhöz, hogy egy-egy egészségügyi problémára felhívja a figyelmet. 2009-ben egy konferencián szúnyogokat engedett szabadon, hogy a halálos maláriára felhívja a figyelmet. Akkor egy percig várt azzal, hogy biztosítsa a közönséget: nem hordozzák a kórt a körülöttük röpködő rovarok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.