Az orosz fiatalok 41 százaléka kivándorolna!

Moszkva
Moszkva |

A 18 és 24 év közti orosz fiatalok 41(!) százaléka elköltözne az országból – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont  közvélemény-kutatásából.

A 25 és 39 év közötti rétegnél 24 százalék, 40 és 54 év között 13 százalék, de az 55 esztendősnél idősebb korosztály tagjai közül már csak 5 százalék keresné külföldön a boldogulást. Amíg a moszkvaiak között 21, addig a falusi és vidéki lakosok között 11 százalékos a hajlandóság a szülőföld elhagyására. 

A 18 és 24 év közötti megkérdezettek között 4 százalék negatívan, 51 százalék semlegesen, 45 százalék pedig pozitívan viszonyul az emigránsokhoz. Ugyanez az arány az 55 év felettieknél 23, 55 és 19 százalék. 

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a fiatalok kivándorlási hajlandóságát firtató újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy

ez egy nem annyira magas, és meglehetősen absztrakt mutató.

Úgy vélekedett, hogy a közvélemény-kutatások egyes adatait nem szabad az adott témában feltett kérdések összességétől elszakítva értelmezni. Rámutatott, hogy a felmérés szerint az oroszok többsége nem kívánja elhagyni hazáját, ilyen módon pedig „minden viszonylagos”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?