A volt iráni vezérkari főnök szerint a Nyugat gyíkokkal kémkedett Irán után

gyíkok
Teherán |

A Nyugat gyíkokat és kaméleonokat használt fel arra, hogy kémkedjen Irán ellen nukleáris programjáról - jelentette ki kedden Haszan Firuzábádi volt iráni vezérkari főnök, Szajed Ali Hamenei iráni legfelsőbb politikai és vallási vezető jelenlegi katonai tanácsadója válaszul az Iránban őrizetbe vett környezetvédőkkel kapcsolatosan a helyi média által feltett kérdésekre.

Elmondta, hogy bár nem ismeri a letartóztatások részleteit, a Nyugat - mint fogalmazott - korábban is gyakran használt fel turistákat, tudósokat és környezetvédőket arra, hogy Iránban kémkedjen.

Az ILNA iráni hírügynökségnek nyilatkozva Firuzábádi beszámolt egy néhány évvel ezelőtti esetről, amikor - elmondása szerint - több sivatagi hüllőt találtak olyan külföldieknél, akik Iránba látogattak. S bár azt állították, hogy adománygyűjtés céljából érkeztek Iránba, a birtokukban lévő hüllők felkeltették a hatóságok gyanúját. "Felfedeztük, hogy ezeknek az állatoknak a bőre vonzza az atomsugarakat, és +nukleáris kémként+ viselkedve próbálnak kutakodni az uránbányák és Irán nukleáris tevékenysége után" - tette hozzá.

Firuzábádi így válaszolt az egyik kérdésre, amelyet a helyi média tett fel az Iránban nemrég őrizetbe vett környezetvédőkkel kapcsolatosan. Iránban ugyanis széles körű visszhangot váltott ki, hogy az őrizetbe vett környezetvédők egyike, Kávusz Szejjed Emámi neves akadémikus és ökológus nemrég életét vesztette egy teheráni börtönben. A 63 éves, iráni-kanadai állampolgárságú férfi volt az igazgatója a Perzsa Vadvilág Alapítványnak, amely a veszélyeztetett fajok védelmével foglalkozik Iránban. Szejjed Emámit január 24-én vették őrizetbe, a börtönben bekövetkezett haláláról pénteken értesítették a családját, amelynek azt mondták, hogy a férfi öngyilkosságot követett el. "Mindenkit sokkolt a hír" - nyilatkozta egy névtelenséget kérő egyetemi tanár, aki jól ismerte Emámit. Hozzátette: Emámi nemrég tért vissza Kanadából, ahol kutatásokat vezetett.

Egy meg nem nevezett iráni igazságügyi forrás vasárnap azt mondta, hogy Emámi bevallotta bűneit egy kémkedéssel kapcsolatos ügyben. Abbász Dzsafari Dolatabádi teheráni főügyész szombaton arról beszélt, hogy az utóbbi időben több, környezetvédelemmel foglalkozó személyt vettek őrizetbe kémkedés gyanújával. Tájékoztatása szerint a rács mögé került gyanúsítottak tudományos és környezetvédelmi projektek leple alatt bizalmas információkat gyűjtöttek stratégiai jelentőségű helyszínekről - jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség. Az iráni főügyész az ILNA-nak nyilatkozva úgy fogalmazott: Emámi azért követett el sajnálatos módon öngyilkosságot, mivel tudta, hogy számos vallomás, köztük a sajátja is terhelő rá nézve.

Hétfőn vezető iráni akadémikusok fordultak Haszan Róháni iráni államfőhöz levélben azzal a kéréssel, hogy magyarázatot követeljenek az akadémikus börtönben bekövetkezett halálának körülményeivel kapcsolatosan, a férfi családja pedig halottszemlét követel. Az Emámi halálával kapcsolatosan közölt hivatalos verziót mind a tudományos élet jeles képviselői, mind a családtagok megkérdőjelezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?