Hernyóenyves övet a gyümölcsfák törzsére

Gyümölcsöseinkben számos araszolólepke faj károsít. Közülük legjelentősebb a kis téliaraszoló és a nagy téliaraszoló. Mindkét faj polifág (soktápnövényű), szinte mindenevő, az őszibarack kivételével valamennyi gyümölcsfán, sok erdei lomblevelű fán és cserjén is megél. A téliaraszolók Európa-szerte elterjedtek. Hazánkban általánosan megtalálható, gyakori fajok, egyes években egyedszámuk rendkívül magas.

A kora tavasszal megjelenő hernyók a fakadó rügyekbe rágják be magukat, ezzel is jelentékeny kárt okozva. Később a fakadó leveleket, virágbimbókat, majd a virágokat pusztítják. Az idős hernyók nagy lyukakat rágnak a levéllemezbe vagy széleitől karéjozzák ki azt. Ilyenkor a vékonyabb oldalereket is elfogyasztják. Tömegszaporodásukkor ez a levélpusztítás a tarrágásig fokozódhat. A tarra rágott fákon kihajtanak az alvórügyek, a fák gyengülnek, fagyra érzékenyebbé válnak, és az agy legyengült fákat a másodlagos kártevők (szúbogarak) is fertőzik. A hernyók megrágják a legkülönbözőbb gyümölcsfajok fiatal gyümölcsét, sőt berágnak a csonthéjasok fejlődő magjába is. Az így kikezdett termés lehullik.

A kártevő egynemzedékű faj, késő ősszel rajzik. A tél elején lerakott tojások a fakoronában telelnek át. Az ágakra, a rügyek mellé lerakott tojásokból az időjárástól függően március elejétől kezdenek megjelenni és április folyamán bújnak elő a fiatal, araszolva mászó hernyók. (Erre a jellegzetes mozgásukra a kártevők magyar neve is.) A hernyók május első felében kezdik elhagyni a fákat, a talajba húzódnak, majd bábbá alakulva a számukra kedvezőtlen nyári hónapokat a talajban vészelik át. Csak a hideg idő beálltával, az első fagyok után, a ködös, zimankós, őszi estéken jelennek meg a lepkék. Rajzásuk rendszerint októberben kezdődik, s januárig is eltarthat. A repülni nem tudó nőstények a fatörzseken gyalogolva felfelé haladva a koronába jutnak. A szárnyas hímek itt keresik fel őket, és megindul a párzásuk. A kis téliaraszoló egy-egy nősténye által lerakott tojások száma általában 200–300, de ez a tojásszám akár 450–500-ig is emelkedhet. Jellemző rájuk a nagyfokú ivari kétalakúság. A kifejlett hím szárnyas (tipikus lepke formájú), míg a nőstény részben vagy teljesen szárnyatlan, repülni nem tud, a törzsön mászik fel a koronába. Az említett tulajdonságukat kihasználva, kártételüket könnyen megelőzhetjük a fák törzsére szerelt hernyóenyves övekkel. Erősebb papírból vágjunk mintegy 15–20 cm széles csíkokat, és azokat mellmagasságban dróttal erősítsük fel a fák törzsére. Utána kenjük be hernyóenyvvel (lassan száradó ragasztóval), de alul 2–3 cm-es sávot hagyjunk bekenetlenül.

Az öveket legkésőbb október elején, a lepkék rajzása előtt helyezzük ki és január elejéig hagyjuk kint. A talajban lévő bábokból előjövő és a törzsön felfelé igyekvő szárnyatlan nőstények a hernyóenyvbe ragadva elpusztulnak. Az öveket rendszeresen ellenőrizzük és ha sok rajta a lepke vagy a szél által rásodort levél, esetleg már nem ragad jól a hernyóenyv, kenjük újra körül vagy cseréljük le. A leszedett öveket égessük el! Az övek alatti törzsrészt rügyfakadás előtt ajánlatos drótkefével letisztogatni, hogy az oda lerakott tojásokat lepusztítsuk. Munkánk csak abban az esetben lesz eredményes, ha a lekapart és összegyűjtött kéregtörmeléket azonnal megsemmisítjük, elégetjük. Ezzel megakadályozható az araszolók hernyóinak tavaszi lombkártétele.

A szerző kertészmérnök