Új időknek új dalaival

Pozsony. A dzsessznapok előtt bő egy héttel Erik Truffaz-koncertet szervezni némi vakmerőséget feltételez, mivel a célközönség nagyjából ugyanaz. Mégis majdnem teltház volt kedd este a Babylon klubban.

A francia trombitásnak komoly rajongótábora van nálunk (is), a koncert után pedig valószínűleg sokan éreztük úgy, hogy kár lett volna a fesztivál szabta egy órába sűríteni azt, amiből két óra is kevésnek tűnt.

Truffaz kísérletezőként lett világ-hírű. Előtte is próbálkoztak páran a drumandbass-ritmikával kombinálni a bebop alapú dzsesszt, de senkinek sem sikerült igazán, mivel a mérleg nyelve hol erre, hol arra lengett ki. Truffaz viszont remek arányérzékkel csak annyit használt fel az elektronikus műfajból, amennyi jól áll a dzsessznek. Máig ezen az úton halad, bár a hangzás sokat finomodott az évek alatt.

Az Erik Truffaz Quartet ezekben a hetekben új, Doni Doni című albumával turnézik, amely még meg sem jelent, csak januárban kerül a boltokba. Vagyis jó előre kedvet akar csinálni hozzá, másrészt pedig nincs lehetőségünk otthon meghallgatni az anyagot, aztán összevetni a koncert-verzióval. Zseniális húzás. Talán ez a jövő. Truffaz egyébként is rendelkezik némi jóstehetséggel, ami a zenei trendeket illeti.

Utoljára 2011-ben járt nálunk, kvartettjében azóta történt egy személyi változás. Marc Erbettát egy fiatal dobos, Arthur Hnatek váltotta. Nem tudni, a főnök kutatta-e fel a megfelelő embert új ötleteihez, vagy a személycsere eredménye a megújult hangzás, mindenesetre érezni a változást. Az új kompozíciókban több az ütemváltás, játékosabb, levegősebb a ritmusszekció, és kevesebb teret kap az effekteken átküldött Fender Rhodes. Ennek nyilván nem örül Benoit Corboz billentyűs, aki régebben körülbástyázta magát kütyükkel, és egyedül kitett egy zenekart. Most szinte csak az alap groovokat variálja, persze azt sem akárhogyan. Truffaz trombitajátéka pedig könnyed, finom, és valahogy megfoghatatlan. Szólóiban szinte észrevétlenül játszik el a hangszer adta lehetőségekkel. A Miles Davis-hatás végleg a múlté, nem virtuózkodja szét a számokat, nem tolakszik mindenáron előtérbe. Gyakori húzása, hogy gyors alapokra lassú szekvenciákat fúj, amitől a zene egyszerre szól a lábnak és az agynak.

Nálam elérte, hogy repesve várjam a januárt. (juk)