Ösztöndíj rászoruló középiskolásoknak

Nem változik a szociális ösztöndíj sem

A szülőknek nemcsak a tanév elején kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk, hanem év közben is rendszeresen pótolni kell a különböző taneszközöket, fizetni kell az esetleges szakköröket, különórákat, az ebédet, a középiskolások közül pedig sokan kollégiumban laknak, vagyis estükben számolni kell a szállással és az utazással összefüggő költségekkel is. Az állam a rossz anyagi körülményekből adódó hátrányos helyzetet némileg úgy kompenzálja, hogy a rászorulóknak szociális ösztöndíjat nyújt.

Az ösztöndíjakat a 245/2008-as számú oktatási törvény szabályozza, miszerint a középfokú oktatási intézményekben tanulók kétféle anyagi támogatásra számíthatnak: megítélhetnek számukra a rossz szociális helyzetűeknek adható ösztöndíjat, illetve intézhetnek motivációs támogatást. A konkrét összeg mindig a létminimum időszerű összegétől, valamint az előző félév tanulmányi előmenetelétől függ. A létminimum mindig július 1-jétől változik, jelenleg egy felnőtt személy esetében 273,99 euró, a közösen elbírált személy esetében 191,14 euró, eltartott gyermek esetében pedig 125,11 euró. De nem elég csak szegénynek lenni, fontos a tanulmányi előmenetel is.

A motivációs ösztöndíj vagy az esetleges egyéb anyagi támogatások – például étkezési, utazási hozzájárulás – már nem függ össze a család anyagi helyzetével, ezt az előmenetel alapján szokták megítélni, hogy így még jobb eredményre ösztönözzék a diákokat. A motivációs ösztöndíj összege legfeljebb a létminimum 65%-a lehet. A duális képzést biztosító iskolákban pedig a gyakorlati képzés során elvégzett produktív munkáért adhatnak némi zsebpénzt, egyfajta „fizetést”, ami a minimális órabér 50–100 százaléka között mozog, munkaadónként változik. Ugyancsak iskolától és a gyakorlati képzést lebonyolító cégtől függően a tanulók kaphatnak étkezési, utazási és lakhatási hozzájárulást is.

Ki jogosult?

Szociális ösztöndíjat igényelhet valamilyen középfokú oktatási intézmény, speciális középiskola, nyolcosztályos gimnázium vagy tanonciskola nappali tagozatos diákja, aki

– anyagi szükséghelyzetben lévő családban él, és a szociális ügyi hivataltól e címen segélyt kap

– családja előző évi összbevételének a tizenkettede (egy hónapra kiszámított bevétele) nem lépte túl a létminimum összegét, miközben a kérvény benyújtásának időpontjában érvényes létminimumot veszik figyelembe.

A támogatást nem hagyhatják jóvá annak a tanulónak, akit feltételesen kizártak az iskolából, vagy az előző félévben a tanulmányi átlaga rosszabb volt 3,5-nél. Az igazgató leállíthatja a már jóváhagyott ösztöndíj folyósítását, ha a diák rendkívül súlyosan megsérti az adott intézmény belső házirendjét, jelentős mértékben romlott az átlaga, nem jár rendesen iskolába.

Ügyintézés

A támogatást abban az iskolában kell igényelni, amelyikbe a gyerek jár, ugyanakkor nem mindegyik intézményben van rá lehetőség. Csak azok a középiskolák folyósíthatnak szociális ösztöndíjat, amelyek erről szerződést kötöttek az Oktatási Információs és Prognosztikai Intézettel (ÚIPŠ). Vagyis először az adott iskola igazgatóságán meg kell érdeklődni, szerződtek-e az említett intézménnyel, s lehet-e ösztöndíjat igényelni. Ha igen, az igazgatóságon beszerezhetők a szükséges nyomtatványok.

A kitöltött kérvényhez csatolni kell a szociális ügyi hivatal igazolását arról, hogy az igénylő családja részesül az anyagi szükséghelyzetben lévőknek nyújtott segélyben, vagy a család előző évi összbevételéről szóló dokumentumot, valamint egy igazolást az ugyanabban a háztartásban közösen elbírált személyek számáról. Vagy az eredeti iratokra, vagy az iskola igazgatója által hitelesített másolatokra van szükség.

Az ösztöndíjat az egész tanév folyamán bármikor lehet kérni, az állami támogatást annak a hónapnak az első napjától hagyják jóvá, amelyikben az igényt benyújtották. A féléves bizonyítvány alapján a támogatás összegét és a jogosultságot felülbírálják, ami azt jelenti, hogy februárban a diáknak ismét elő kell terjesztenie az összes szükséges igazolást a család anyagi helyzetéről és a szükséghelyzetről.

Az ösztöndíjat havonta fizetik ki, általában a hónap 20. és 30. napja között, a pontos dátumot minden iskola maga határozza meg. A pénzt a diák személyesen veszi át, illetve a nyolcosztályos gimnáziumok alsó tagozatosai esetében, vagy ha fennáll a veszély, hogy valaki azonnal elszórná a pénzt, az összeget valamelyik szülőnek adják oda. Ha az ösztöndíjat nem veszik át a megadott időpontban, postai úton is elküldhetik, ám ez esetben leszámítják belőle a postaköltséget.

A szociális ösztöndíj havi összege:

– A 2,5–3,5 átlagúak az eltartott gyermekre kiszámított létminimum 25%-ának megfelelő ösztöndíjra, azaz 31,28 euróra számíthatnak.

– A 2,0–2,5 átlagúak esetében az ösztöndíj havonta az eltartott gyermekre számított létminimum 35%-a, azaz 43,79 euró.

– Az 1,0–2,5 átlagúaknak az eltartott gyermekre számított létminimum 50%-ának, azaz 62,56 eurónak megfelelő összeget folyósíthatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?