Háromféle állami diákhitel

pénz euró

A főiskolák és az egyetemek hallgatóinak még két hétig lehetőségük van előnyös állami diákhitelt intézni. Igényelni a Művelődéstámogató Alaptól kell, amely több típusú kölcsönt kínál.

A Művelődéstámogató Alap (FNPV) közvetítésével nyújtott állami kölcsönöket a felsőoktatási intézmények összes hallgatója felveheti. Intézhető egyszerű diákhitel, stabilizációs kölcsön, illetve a doktoranduszok pedagógushitelre is pályázhatnak. Ha az érdeklődés túlszárnyalja a rendelkezésre álló anyagi keretet, az alap fontossági sorrendet állít fel, egyrészt a kérvények beérkezési sorrendje, másrészt bizonyos kritériumok alapján.

Stabilizációs kölcsön

Két éve vezették be az állami hitelek egy speciális fajtáját, az úgynevezett stabilizációs kölcsönt, amelyre azok jogosultak, akik olyan tanulmányi programokban vesznek részt, amelyek az államilag szabályozott foglalkozásokra készítenek fel. Ilyenek a különböző egészségügyi pozíciók, amelyek esetében bizonyos jogi normák írják elő, hogy az egyes foglalkozások végzéséhez milyen szakvégzettség kell. Azon tanulmányi programok és foglalkozások listáját, amelyek esetében intézhető stabilizációs kölcsön, a szakminisztérium határozza meg. Évente legfeljebb 4000 euró igényelhető, és nem kötött felhasználású. Az igényeket évente négyszer – szeptember 15-ei, október 31-ei, január 31-ei és március 31-ei dátummal – lehet benyújtani. Egy akadémiai évben egy diák csak egyszer kaphatja meg, tanulmányai során legfeljebb hatszor részesülhet benne. A stabilizációs kölcsönt azért vezették be, hogy itthon tartsák a frissen végzett nővéreket, ápolókat: aki az iskola befejezése után az egészségügyben marad, annak a ledolgozott időszak arányában elengedik az igényelt összeg egy részét. Minél tovább dolgozik valaki nővérként vagy ápolóként, annál kevesebbet kell visszafizetnie, esetenként az egész összeget kamatostul elengedhetik.

Hagyományos diákhitel

A fiatalok a bankoktól és az államtól egyaránt vehetnek fel kölcsönt. Míg a kereskedelmi bankok 8–10 százalékos kamattal hiteleznek, az állam kedvezőbb feltételek mellett, bürokrácia és magas illetékek nélkül kölcsönöz a diákoknak. Az állami hitel szabad felhasználású, külföldi diákok és a külföldi iskolák diákjai is igényelhetik. A hitelszerződés aláírásával az igénylő automatikusan beleegyezik a törlesztés elhalasztásába, azaz törleszteni csak a tanulmányok befejezése után kell. Aki már a tanulmányai alatt szeretné elkezdeni a kölcsön visszafizetését, a hitelszerződés 6. részében bejelöli, hogy nem kéri a törlesztés elhalasztását.

A kamatláb idén sem változott, továbbra is 3%, viszont ismét emelték a felvehető összeg felső határát. Az első- és másodfokú főiskolai tanulmányaikat végzők legkevesebb 500 és legfeljebb 5 ezer euróért, a doktoranduszok pedig maximum 8 ezer euróért folyamodhatnak. Tavaly a felső limit 4000 és 7000 euró volt.

Doktoranduszok

A doktoranduszok nemcsak diákhitelre, hanem pedagógushitelre is jogosultak, de egyszerre csak az egyikre. Az utóbbi törlesztési feltételei egy picit eltérőek, rendszerint a pedagógushitel összege magasabb. A kettőt nem lehet kombinálni a későbbiek folyamán sem. Ezért mielőtt valaki igényli valamelyik hitelfajtát, előbb mérlegelnie kell, mi éri meg jobban, és a jövőben mire lehet még szüksége. Például a nappali tagozatos doktorandusz diák- és pedagógushitelt egyaránt intézhet, a levelező tagozatos csak diákhitelt kaphat. Diákként legfeljebb 8000, pedagógusként maximum 15 ezer eurót kaphat. Diákként mindig szüksége van kezesre, és a futamidő 5–10 év lehet, pedagógusként 3000 euró feletti tétel esetében kell kezes, és a futamidő 8–15 év közötti. Diákként csak ősszel, pedagógusként évente háromszor lehet benyújtani a hiteligényt.

A pedagógushitelt a doktoranduszokon kívül a pedagógusok, a főiskolai oktatók, a művészi és tudományos munkatársak is igényelhetik.

Érdekes

Tudnivalók:

Az állami hitel előnyei

1. A tanulmányok alatt nem kamatozik, nem is kell törleszteni.

2. A számlavezetésért és az elektronikus számlakivonatért nem kell illetéket fizetni.

3. Anyasági és gyermekgondozási szabadság alatt 5 éves törlesztési haladékot lehet intézni.

4. A tanulmányok befejezése után törlesztési haladék intézhető, ha az adós munkanélküli.

5. A hitel kamatlába nagyon alacsony – 3%. 6. A Művelődéstámogató Alap (FNPV) minden ügyfelét biztosítja súlyos baleset vagy halál esetére, vagyis ha ilyesmi előfordul, az ügyfél helyett a biztosításból törlesztik a kölcsönt. 7. A diákhitelt a tanulmányok egész ideje alatt fel lehet venni.

Törlesztés

A törlesztést elég az iskola befejezése után elkezdeni, és mindenki eldöntheti, milyen futamidőt választ. Ha valaki 6 évig tanul, és minden évben kölcsönkér 1000 eurót, a kölcsönök összeadódnak, és a tanulmányai befejezése után összesen 6 ezer eurós adóssága lesz. A havi törlesztési díj attól függ majd, milyen futamidőt választott, milyen volt az évközi infláció, és az adott évben milyen kamattal hagyták jóvá a hitelt. A pénzt 5–10 éven belül kell visszaadni, indokolt esetben lehet halasztást kérni.

Előtörlesztés

Az iskola befejezése után a havi törlesztési díjat mindig a hónap 25. napjáig az FNPV számlájára kell átutalni, de egyszerre egy nagyobb összeget is előre be lehet fizetni, sőt, akár az egész tartozást a meghatározott futamidő lejárta előtt egy összegben vissza lehet adni. Előtörlesztés esetén a havi törlesztési díj 2%-ának megfelelő előtörlesztési illetéket számláznak – kivéve júliust. Ugyanis évente egyszer – júliusban – az adósnak jogában áll egyszerre egy nagyobb összeggel előre törleszteni, és ebben a hónapban ezért nem kell külön illetéket fizetni.

Fontossági sorrend

Túljelentkezés esetén a következő szempontok alapján állítják fel a fontossági sorrendet:

– a diák szociális ösztöndíjat vagy a szociális segélyt kap

– súlyosan egészségkárosodott

– nappali tagozatos

– kitűnő az előmenetele

– az igénylő 26 évesnél fiatalabb

– az igénylőnek 4–5 gyereke vagy 3–4 testvére van

– eddig még egyszer sem hagytak jóvá diákhitelt a számára.

Kommersz kölcsönök

A kereskedelmi bankok szintén kedvező feltételekkel kölcsönöznek a diákoknak – az általuk kínált termékeket a fogyasztási kölcsönökhöz lehet hasonlítani, de azoknál egy kicsit előnyösebbek. Például a hagyományos fogyasztási hitelt köthetik ahhoz, hogy az ügyfélnek a bankban folyószámlát kell nyitnia, a fizetésének rendszeresen oda kell érkeznie, biztosítania kell magát stb., cserébe lefaraghatnak a kölcsön kamatlábából. A kommersz diákhitelt nem szokták ilyen kritériumokhoz kötni. „A legfontosabb feltétel, hogy az igénylőnek 18–26 év közötti nappali tagozatos főiskolai hallgatónak kell lennie” – mutatott rá Iveta Hudáková, a Finančný kompas pénzügyi tanácsadó portál szakértője. A törlesztést sokszor csak az iskola befejezése vagy az után kell elkezdeni, hogy a fiatal adós rendszeres jövedelemre tett szert. „A pénzt bármire – tandíjra, kollégiumra, könyvekre, tanulmányi utakra stb. – lehet használni. A felvehető összeg 650 és 10 ezer euró között mozog, a futamidő pedig 1–8 év. Nagyon alacsonyak a kezelési költségek, sőt, némelyik bank nem is számláz semmilyen illetéket. Az ügyintézés egyszerű: a bankban elég felmutatni a személyi igazolványt és még egy iratot, amellyel igazolni tudja a személyazonosságát, a szülőkre nincs szükség. Kell azonban iskolalátogatási igazolás. Sok esetben azt sem firtatják, az igénylőnek van-e valamilyen bevétele, szükség van azonban kezesre, akinek már rendelkeznie kell rendszeres jövedelemmel” – részletezte Hudáková.

Előnyök és hátrányok

Az állami hitel sokkal előnyösebb a kereskedelmi kölcsönöknél. Egyedüli hátránya, hogy nem lehet akármikor igényelni. A bankban bármikor, egész évben intézhetünk kölcsönt. Továbbá, az állami hitelkeret véges: túl sok pályázó esetén nem hagyhatják jóvá az összes kérvényt, hanem fontossági sorrendet állítanak. A bank csak akkor utasít el, ha nem teljesítjük az előírt feltételeket. Az állami stabilizációs hitel első ránézésre még előnyösebbnek tűnik, hiszen elengedhetik a kamatokat, sőt magát a kölcsönt sem kell visszafizetni, viszont az adósnak egy meghatározott ideig mindenképpen államilag szabályozott foglalkozást kell űznie.

Érdekes

Ügyintézés 5 lépésben:

1. Ide kattintva letöltjük a kérvényt, kitöltjük, majd a tanulmányi osztályon lepecsételtetjük az űrlapot.

2. A kérvényhez csatolni kell a szükséges mellékleteket (pl. igazolást a szociális helyzetről).

3. A kérvényt október 31-éig a következő címre kell eljuttatni: Fond na podporu vzdelávania, Panenská 29, 1103 Bratislava. A borítékra rá kell írni, hogy: „Žiadosť o pôžičku – študent”.

4. Az FNPV tanácsa 60 napon belül, legkésőbb december végéig elbírálja az igényeket, majd az alap honlapján közzéteszik a jóváhagyott kérelmek listáját.

5. A sikeres pályázónak két példányban postázzák a szerződés javaslatát, egyet 30 napon belül aláírva vissza kell küldeni.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?