Fogyasztóvédelmi tippek – hogyan reklamáljuk az interneten rendelt árut?

Fogyasztóvédelmi tippek – hogyan reklamáljuk az interneten rendelt árut?

Ha nem tetszik az interneten vagy katalógusból vásárolt termék, indoklás nélkül 14 napon belül vissza lehet küldeni – de vigyázat! –, a 14 nap nem attól a naptól számítódik, amikor kicsomagoltuk az ajándékot a karácsonyfa alatt, hanem amikor kikézbesítették az árut.

Azonnal próbáljuk ki!

A megrendelt terméket a kézhez vétel után ki kell próbálni, de úgy, hogy ne veszítsen az értékéből! Például a ruhát fel lehet venni, de nem lehet hordani. A tévékészüléket bekapcsolhatjuk, kipróbálhatjuk, hogy működik-e a képernyő és a hang, de a védőfóliát csak akkor és olyan mértékben lehet eltávolítani, ha akadályoz az üzembe helyezésben.

Az eladónak a szerződéstől való visszalépéstől – az erről szóló információ postázásától – számított 14 napon belül a postaköltséggel együtt vissza kell fizetnie a termék árát, esetleg előleget, törlesztőrészletet. A fogyasztónak ugyancsak 14 nap áll a rendelkezésére, hogy visszaküldje vagy személyesen visszaadja a terméket – ez esetben a postaköltséget már nem lehet visszakövetelni. Kevesen tudják, hogy a szerződéstől még az áru kikézbesítése előtt visszaléphetünk.

Kivétel a 14 nap alól

Manapság interneten sok mindent el lehet intézni, távúton különféle szerződéseket lehet kötni, de nem minden esetben érvényesíthető a 14 napon belüli elállás joga. A hatályos fogyasztóvédelmi norma nem érinti azokat a szerződéseket, amelyek a mindennapi élet ügyleteit foglalják magukban, és amelyeket közvetlenül a szerződéskötés időpontjában teljesítenek. Például olyan termékről van szó, amelyet az ügyfél kívánsága szerint, méretre készítenek. A fogyasztóvédelmi jogszabályra akkor sem lehet hivatkozni, ha olyan ételek és italok vagy más fogyasztási cikkek házhoz szállításáról van szó, amelyeket a kereskedő rendszeresen kézbesít a fogyasztó lakásába vagy munkahelyére. A számítógépes programokat, CD-ket és DVD-ket sem lehet csak úgy visszaküldeni, ha már megrongálódott a csomagolásuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?