Előnyös is lehet az adóelszámolás

ad

Aki dolgozik, az a fizetéséből adót is fizet. A bérünkből havonta levont tétel csak előleg, amellyel évente egyszer el kell számolni, és az esetleges különbözetet rendezni kell. Az alkalmazottaknak két hetük maradt arra, hogy megkérjék a munkaadójukat: végezze el helyettük az éves adóelszámolást. Aki ezt elmulasztja, magára marad az adóbevallás kidolgozásával.

Az elvégzett munkáért senki sem kapja meg a munkaszerződésben szereplő teljes összeget – a bruttó bérből egészség- és társadalombiztosítási díjat, valamint adót vonnak le. Mindez előleg, és az illetékes szakhatóságok évente egyszer elszámolást készítenek. Jó esetben kiderül, hogy év közben túl sokat vontak le a fizetésünkből, és a különbözetet visszaadják, rosszabb esetben hátralékot állapítanak meg, és utólag kell rendezni a tartozást.

1915,01 euró

A havonta levont adóelőlegekkel kétféleképpen lehet elszámolni: éves adóelszámolás vagy adóbevallás formájában. Ez nem mindenki számára kötelező – csak azokra vonatkozik, akiknek az előző évi jövedelme meghaladta az adóalap adómentes részének a felét, azaz 1915,01 eurót. Aki tavaly ennél kevesebbet keresett, annak az adóhivatallal szemben nincs semmilyen kötelessége, ugyanakkor önszántából elszámolhat az adóelőlegekkel, ami megérheti, mert feltehetően túlfizetést állapítanak meg, ami most visszaigényelhető.

Érdekes

Az alkalmazott kötelességei

  • Aki szeretné, hogy a munkaadója elvégezze helyette az éves adóelszámolást, az ezt írásban február 15-éig köteles kérni.
  • Aki érvényesíteni szeretne valamilyen kedvezményt, a bérelszámoló utasításai szerint köteles leadni a kért iratokat – becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy a házastársnak semmilyen vagy csak minimális bevétele volt¡ a gyermeke(i) születési anyakönyvi kivonatát¡ becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy nem köteles adóbevallást készíteni¡ ha volt más munkaadója, igazolást az ottani béréről¡ igazolást a nyugdíjrendszer III. pillérébe befizetett összegről¡ a nyugdíjról szóló határozatot stb.

Február 15.

Az alkalmazottak számára az éves elszámolás legkényelmesebb és legegyszerűbb módja, ha megkérik a cégük bérelszámolóját, végezze el helyettük. A munkaadó köteles eleget tenni a kérésnek, amennyiben az alkalmazott február 15-éig írásos kérvényt nyújt be, és teljesíti a törvényesfeltételeket. Aki lekési ezt a dátumot, annak március végéig saját magának kell elszámolnia az adóelőlegekkel adóbevallás formájában. A munkaadó csak abban az esetben köteles elvégezni az adóelszámolást, ha az alkalmazottnak nem volt egyéb bevétele. Elutasíthatja azokat, akik fizettek forrásadót, volt jövedelmük bérbeadásból vagy valamilyen vállalkozásból stb. Akinek a munkaadója nem készíti el az adóelszámolást, annak kiállít egy igazolást az adóköteles bevételekről, és az alkalmazott dolgozza ki az adóbevallást.

Érdekes

Gyakran felmerülő kérdések

Az éves adóelszámolással kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekből szemezgettünk a központi adóhivatal honlapjáról.

1. Utólag szeretném érvényesíteni az adóbónuszt a tavaly született gyermekem után. Mi a teendő? Az éves adóelszámolást igénylő kérvényben kitölti a gyermekre vonatkozó részt – megadja a teljes nevet, a személyiszámot és azokat a hónapokat, amelyekben jogosult adóbónuszra. Mellékelni kell a születési anyakönyvi kivonatot.

2. Több munkahelyem volt, és próbálok igazolást szerezni mindegyiktől az ottani béremről, de mi van, ha valamelyiktől nem kapom meg, és a mostani bérelszámolómnak nem tudom időben leadni? Ha nem adja le időben az összes iratot, a munkaadója törvényből kifolyólag nem végezheti el az éves adóelszámolást, és köteles lesz adóbevallást készíteni.

3. Az év egy részében volt állásom, aztán munkanélküli voltam. Mit csináljak? Ha most is van állása, a jelenlegi munkaadóját megkérheti az éves adóelszámolás elvégzésére, a tavalyi munkaadó(k)tól hoz igazolást az ottani fizetéséről. A munkanélkülisegélyt nem kell bevallani. Ha most nincs állása, megkérheti az utolsó munkaadóját, hogy végezze el az elszámolást. Ha többmunkaadója volt, és egyiknél sem érvényesítette az adómentes részt, bármelyiket megkérheti az elszámolás elvégzésére.

4. Az alkalmazotti fizetésemen kívül volt más bevételem, és adóbevallást készítek. Ha nem kérem az adóelszámolás elvégzését, a munkaadó akkor is ad igazolást az adókötelesjövedelemről? A munkaadó minden egyes alkalmazottnak – annak is, aki helyett nem végez éves adóelszámolást – köteles igazolást kiállítani az adóköteles jövedelemről arra az időszakra vonatkozóan, amely során 2018-ban adóköteles jövedelmet folyósított a számára. Az igazolást legkésőbb 2019. március 11-éig köteles odaadni.

5. Még tavaly februárban megszűnt a munkaviszonyom. A munkaadóm elvégezte helyettem a 2017. évre vonatkozó éves adóelszámolást, túlfizetést állapítottak meg, ám mivel onnan februárban kaptam utoljára bért, a túlfizetést pedig csak később szokták átutalni, én azt a mai napig nem kaptam meg. Mit csináljak? Ha a 2017. évre vonatkozó adóelszámolás eredménye adótúlfizetés volt, azt a májusban átutalt áprilisi bérrel, azaz legkésőbb 2018. május végéig ki kellett fizetni. Ezért a munkaadó a felelős. Vegye fel a kapcsolatot volt munkaadójának a bérelszámolójával, és kérje, hogy az összeget haladéktalanul fizessék ki!

Több munkaadó

Akinek év közben több munkaadója volt – egyszerre vagy egymás után –, az bármelyiket – de csak az egyiket – megkérheti az adóelszámolás elvégzésére. A többitől igazolást kell kérnie az adóköteles bérről – ezt február 5-éig kell kérnie, amit február 10-éig postáznak vagy személyesen átvehető.

Érdekes

Mi írható le az adóból?

Az adóalap a jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott tételekkel csökkenthető.

Az adózóra vonatkozó adómentes rész

Az adómentesrész azt az alapösszeget jelenti, amelyet mindenki leszámíthat a jövedelméből, adózni csak a maradékból kell. Ha az adóalap alacsonyabb vagy megegyezik a létminimum 100-szorosával, az adómentes rész 3830,02 euró. Ha az adóalap ennél magasabb, az adómentesrész fokozatosan csökken. Ha a kiszámított összeg kisebb nullánál, az alkalmazott nem jogosult adómentesrészre, és a teljesfizetéséből adózik.

Házastársra vonatkozó adómentes rész

Ha az egyik házastársnak nagyon alacsony vagy egyáltalán nincs jövedelme, a másik csökkentheti az adóalapját a házastársra vonatkozó tétellel, 3830,02 euróval. Ha a házastársnak volt valamilyen kevés bevétele, azt le kell vonni a 3830,02 euróból, és az adóalap csak a maradékkal csökkenthető. Év közben nem érvényesíthető a házastársra vonatkozó adómentesrész, és az élettársak egyáltalán nem élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Adóbónusz

Egyszerre csak az egyik szülő igényelheti. Az jogosult rá, akinek az adókötelesjövedelme eléri legalább a minimálbér 6- szorosát (2880 euró). Egész évben, havonta vagy egy összegben az adóelszámolás, illetve az adóbevallás elkészítése során érvényesíthető. Először abban a hónapban lehet kérni, amikor a gyermek megszületik, és legfeljebb 25 éves koráig jár. Összege 21,56 euró havonta.

A 3. nyugdíjpillér

Akinek van kiegészítő nyugdíjbiztosítása, azaz a nyugdíjrendszer 3. pillérébe önként rendszeresen utal át bizonyos összeget, az ide befizetett tételekkel csökkenthető az adóalap – így összesen 180 eurót lehet leírni.

Alkalmazotti prémium

Akinek a bevétele tavaly a minimálbér határát súrolta, ún. alkalmazotti prémiumot kaphat. Ezt az állam fizeti, de nem jár automatikusan, hanem kérni kell az éves adóelszámolás, illetve az adóbevallássorán. A kedvezményre csak az jogosult, aki az előző évben legalább 6 hónapig dolgozott Szlovákiában, és legalább a minimálbér 6-szorosának (2880 euró) megfelelő összeget keresett.

Gyógyfürdői kezelés költségei

Az adóalapból leírhatók a 2018-as gyógyfürdői kezelés költségei, de csak legfeljebb 50 euró. Érvényesíthető akkor is, ha a kezelésen az adózó házastársa vagy eltartott gyermeke vett részt. Mindegyikük után 50 eurót írhat le, feltéve, hogy az adózó térítette a költségeket.

A különbözet rendezése

A munkaadó az adóelszámolást legkésőbb március 31-éig köteles elkészíteni, eddig a dátumig az adót is ki kell számolni. Adótúlfizetés esetén a visszaadott összeget legkésőbb a májusban folyósított áprilisi fizetéssel mindenki megkapja. Az 5 eurót meghaladó adóhátralékot pedig az év végéig levonják a fizetésből. Aki adója 2%-át szeretné felajánlani valamilyen nonprofit szervezetnek, akkor az adóhátralékot már az áprilisi fizetéssel ki kell egyenlíteni. A 2%-os felajánláshoz az alkalmazottak kérhetnek a munkaadójuktól az adó befizetéséről szóló igazolást, ezt mellékelni kell a 2%-os adófelajánlásról rendelkező nyilatkozathoz, amit április 30-áig kell eljuttatni az alkalmazott lakhelye szerint illetékes adóhivatalnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?