Az erőszak olyan, mint egy vírus

A tanároknak, szülőknek, gyerekeknek hogyan kellene reagálniuk a zaklatásra?

A bántalmazást soha sem szabad erőszakkal orvosolni. Sajnos, a gyakorlatban sokan büntetéseket, szemrehányásokat alkalmaznak, nyomást gyakorolnak, bűntudatot ébresztenek. Ennél célravezetőbb, ha megpróbáljuk megérteni azt, aki valami rosszat csinált – már csak azért is, mert mindenki követ el hibákat, és mi is arra vágyunk, hogy a környezetünk megértsen. 12 évig tanítottam matematikát, és osztályfőnökként több száz konfliktust oldottam a diákjaimmal. Ha valami történt, mindig igyekeztem kifejezni az érzéseimet, mélységes megértést tanúsítottam, és próbáltam elfogadni a gyerekeket a hibáikkal együtt.

Említene példát?

Misi és Jancsi összeverekedtek a nagyszünetben, véres volt a trikójuk, felrepedt az ajkuk. Első lépés: csillapítottam a kedélyeket, megnyugtattam őket, vizet ittak, aztán elvonultunk egy nyugodt helyre. Azt mondtam nekik: „Szemmel láthatóan volt egy kis konfliktusotok, egyikőtök számára sem lehetett könnyű, látom, dühösek vagytok, és nagyon szívesen hallanám, ti hogyan éltétek meg ezt a helyzetet”. Persze, ők elkezdték egymást szidni, például az egyik azt mondta: „Az a debil a fejemhez vágta a labdát”, amit én azonnal emberi nyelvre fordítottam, így: „Még biztosan most is fáj a fejed, és bosszant, hogy eltalált”. Szemrehányó kérdések helyett fokozatosan a helyzet megértésére való törekvéssel segítettem felidézni azt a rossz élményt, és pár perc után már nem támadtak egymásra, biztonságban érezték magukat, mert látták, senki nem ítéli el és bünteti meg őket. És ez elég is. Sok hasonló tapasztalatom van, és örülnék, ha ezt a fajta konfliktuskezelést tanítanák a tanároknak, mert működik.

A zaklatás főleg titokban zajlik. Vannak árulkodó jelek?

Ha az iskolában, bármilyen kollektívában vagy otthon keveset beszélnek arról, mit hogyan élnek meg a gyerekek, ha a dolgokat a szőnyeg alá söprik, a gaz egyre csak nő, és a végén kitör a vihar, amit már sikanírozásnak hívunk. De ezt mindig egy csomó szociális-pszichológiai jelenség, sok elutasítás, kritika és a szükségletek beteljesülésének a hiánya előzi meg. Egészséges, nyitott környezetben nincs zaklatás, illetve ha előfordul, azonnal kiszűrik, mert az emberek ott nyíltan beszélnek egymással, és a problémákat gyorsan megoldják. Egy beteges, erőszakos, kirekesztő, kritikával és előítéletekkel terhelt környezetben csak nehezen lehet észrevenni, hogy valakit zaklatnak. A zaklatás melegágya az olyan hely, ahol az emberek egyfolytában veszekednek, szidják egymást, fitogtatják az erejüket – még a tanár is éreztetheti, mekkora hatalma van, hiszen ő dönt a dicséretekről és a megrovásokról, bejegyzésekről, osztályzatokról. Az empátiával rendelkező, a mások érzéseire és az arra figyelő tanár, hogy az egyes helyzeteket ki hogyan éli meg, azonnal észreveszi, ha valami nincs rendben. A zaklatás előjelei a gyakori konfliktusok, a feszültség, az osztályban kialakult egyenlőtlen erőviszonyok, a magaviselet romlása, a titkolódzás, az együttműködés hiánya. Később jelentkeznek a komolyabb tünetek: iskolakerülés, az előmenetel romlása, verekedések, erőszakoskodás és az igazságtalanság érzése.

Kiből lehet áldozat?

Az áldozat szó szerencsétlen kifejezés. Egy konfliktusban mindenki vesztes. Csak együttműködéssel lehet győzni. Alapvetően a konfliktus összes résztvevője áldozat – egyesek mindjárt első ránézésre, mások inkább magányosan a lelkük mélyén. Amikor a 15 éves Ethan nemrég lövöldözött az USA-ban, több jelzést is leadott: „Az élet értelmetlen, a világ halott. Képtelen vagyok szabadulni e gondolatoktól, segítsetek!” E mély magányában és lelki fájdalmában végül szörnyű tettet követett el.

Milyenek a zaklatás következményei?

Katasztrofálisak. Minél kevesebb a megértés és több a nyomásgyakorlás, annál inkább fokozódik az erőszak: vírusként terjed, és egyre több áldozatot követel.