Az állati jogokról

kutya k

Az állatoknak is vannak jogaik? Milyenek? S hogyan lehet érvényesíteni? A kérdésre – olvasói levélre reagálva – ifj. Mészáros Lajos jogász válaszol.

Érdekes

Egyre többet hallani az állati jogokról. Indiában állítólag vannak olyan hinduista szerzetesek, akik söprik maguk előtt az utat, nehogy rálépjenek a hangyákra, bogarakra. Ugyan már, milyen jogai lehetnek egy hangyának vagy akár egy medvének? – kérdi olvasónk.

Jogászi nézőpontból az „állati jogok” kategóriája nehezen értelmezhető, mivel olyan értelemben, mint az emberi jogok, nem is léteznek, mert az állatok nem jogképesek. A jogképesség azt jelenti, hogy a jog hordozói – a jogalanyok – jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, ám az állat jogilag nem cselekvőképes, nem képes élni jogaival és kötelezettségeket teljesíteni. Ám mindez nem jelenti azt, hogy az állatoknak ne lennének jogaik, bár ezek a jogok főként erkölcsi alapú állatvédelmi nemzetközi egyezmények vagy belső törvények, amelyek az embert kötelezik önkorlátozásra és az állatok védelmére. Igaz, hogy a keleti vallásfilozófiákban az állatok tisztelete mélyen gyökerezik, amely pl. a hinduizmus esetében a lélekvándorlással is összefügg, hiszen a lélek hitük szerint az állatokba is vándorolhat. Annak ellenére, hogy az állatok tiszteletével már az ókori görög filozófusok is foglalkoztak, és a zsidó-keresztény hagyományokban is mély nyoma van, a nyugati gondolkodásban, de főleg az azt meghatározó római jogban az állatok pusztán dologként szerepelnek, miközben az európai jogrendszerek többsége máig erre a koncepcióra épül.

A történelem során azonban több kísérlet is volt arra, hogy az állatokat ne tárgyként kezeljük. Időről időre felmerült, hogy az állatokat jogilag kellene védeni, abból kiindulva, hogy az állatok érezni, szenvedni és bizony örülni is képes élőlények, ezért tiszteletben tartásuk minden ember erkölcsi kötelessége. Az állatjólét szempontjából az első mérföldkő az 1965-ös ún. Brambell-jelentés volt, mely szerint az állatoknak öt szabadságjog jár: joguk van a tiszta vízhez, egészséges táplálékhoz, egészségügyi ellátáshoz, mentális állapotuk megőrzéséhez, megfelelő környezethez, pihenőterülethez. Ezután született meg az egyik legjelentősebb nemzetközi állatvédő dokumentum 1989-ben, Az állati jogok egyetemes nyilatkozata, amely többek között kimondja, hogy minden állat életét tisztelni kell, egyetlen állatot sem lehet kegyetlen beavatkozásnak alávetni, ha pedig el kell pusztítani, annak gyorsan, fájdalom- és félelemmentesen kell történnie, a fájdalmas kísérlet sérti az állat jogait stb. Figyelemre méltó a szóban forgó nyilatkozat azon cikke is, mely kimondja, hogy a biológiai egyensúlyt figyelembe véve minden élőlénynek egyenlő joga van az életre, tehát nem kizárható, hogy pl. az ember élethez való joga ütközhet az állat élethez való jogával.

A gyakorlatban az állatvédelmi jogszabályok leggyakrabban az intenzív állattartást (az állatfarmokat), az állatkísérleteket, a cirkuszokat, az állatkerteket és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás védelmét érintik. Az állatvédelmi szabályok általában különbséget tesznek a magasabb rendű érző állatok (gerincesek) és az „erkölcsileg figyelmen kívül hagyható” nem érző állatok (esetünkben a hangyák) között.

Szlovákiában a legfontosabb állatvédelmi jogszabályok a Tt. 39/2007 sz. állatorvosi gondoskodásról szóló törvény, a büntető törvénykönyv, mely szerint az állatkínzás büntetendő, és a Polgári Törvénykönyv, mely 2018-tól az állatot már nem csupán dolognak tekinti, hanem a polgárjogi viszonyokban különleges, az eddigiekhez képest kedvezőbb jogi státuszt kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?