Hogyan kapjunk állami dotációt hőszigetelésre?

hőszigetelés

Május közepétől ismét lehet pályázni a tíz évnél öregebb családi házak hőszigetelésére nyújtott állami támogatásra. Az előnyös dotációs programot immáron nyolcadik alkalommal hirdette meg a közlekedési minisztérium.

Az állami hőszigetelési támogatási rendszer célja, hogy a lehető legtöbb ember lakjon energetikailag és gazdaságilag kevésbé igényes házban, aminek köszönhetően a családok jobb körülmények között fognak élni, és végső soron pénzt fognak spórolni. Így nemcsak a lakásfeltételek színvonala javítható, hanem a családi házak élettartama is növelhető. Ráadásul a dotációs program némileg hatással van a szigetelőanyagok előállítására is. Szlovákiában vannak olyan cégek, amelyek képesek ilyen anyagokat gyártani, és ha az állam támogatja a családi házak felújítását, az nagyobb nyomást eredményez a gyártásra is, ami új munkahelyeket és nagyobb gazdasági növekedést jelent. Továbbá, a hőszigetelést valakinek meg is kell valósítania, és ezt a munkát javarészt kisebb cégek vállalják, a nagy építőipari vállalatok ilyen kisebb megbízásokért nem nagyon szoktak tolongani.

Online kérvény

Pályázni elméletileg május 18-án reggel 8 órától június 30-áig lehet, gyakorlatilag azonban várhatóan pár óra, legfeljebb pár nap alatt elfogy a pénz, ugyanis csak 200 kérvényt fogadnak el, utána leállítják a regisztrálás lehetőségét. Vagyis, aki szeretne támogatásban részesülni, annak résen kell lennie, érdemes már most elkezdenie beszerezni a szükséges dokumentumokat, és tanácsos mindjárt az első nap jelentkezni. A hivatalos kérvényt ide kattintva kell benyújtani a „kérvény benyújtása” (podať žiadosť) szekcióban. Az online nyomtatvány kitöltése és elküldése után a pályázó kap egy azonosító számot. Fontos tudatosítani: a kérvény hagyományos papír változatát is ki kell tölteni, amelyet a szükséges mellékletekkel együtt legkésőbb 10 munkanapon belül el kell juttatni a közlekedésügyi minisztériumba. A kérvényhez csatolni kell a kidolgozott hőszigetelési projektet és az energetikai tanúsítványt. A szaktárca pontos címe: Ministerstvo dopravy a výstavby Slovenskej republiky, Námestie slobody č. 6, P.O.BOX 100, 810 05 Bratislava. A kérvényeket a beérkezés sorrendjében bírálják el.

A hozzájárulást a hőszigetelés megvalósítása előtt és utána is lehet kérni. Aki utólag igényli a hozzájárulást, a kérvény benyújtásától számított 90 napon belül számíthat válaszra. Aki előre igényli a pénzt, annak meghatároznak egy standard kivitelezési határidőt, és azt, hogy meddig kell a szükséges dokumentumokat előterjeszteni a hozzájárulás végleges összegének a kiszámításához. Mivel ez esetben a kérvény részét még nem képezheti az összes szükséges irat, bizonyos dokumentumokat csak a kivitelezés után lehet felmutatni, így a kérvény elbírálása is két részben történik majd. A kivitelezésre 12 hónap áll majd rendelkezésre, és a támogatás jóváhagyási folyamata 15 hónapig is elhúzódhat. Aki nem tartja be az előírt határidőket, elveszíti jogosultságát a támogatásra az eredeti kérvény alapján.

Érdekes

Ügyintézés lépésről lépésre

  • Megbízunk egy tervezőt a projektdokumentáció elkészítésével.
  • Készíttetünk energiamegtakarítási költségszámítást.
  • Benyújtjuk az építési engedély kiadására vonatkozó kérvényt.
  • Begyűjtjük az összes szükséges egyéb dokumentumot – becsületbeli nyilatkozatokat, átadási határozatot stb.
  • Részletes költségvetést készítünk.
  • Megbízunk egy kivitelező céget. Nem kell kizárólag olyan céget választani, amelynek külön engedélye van.
  • Beszerezzük a szükséges energiatanúsítványt.
  • Megőrizzük a hőszigeteléssel összefüggő összes számlát.
  • Igényeljük az állami támogatást.

8800 euró

A családi házak tulajdonosai az épület teljes hőszigetelésére az indokolt és tényleges, kifizetett költségek legfeljebb 40%-ának megfelelő támogatást kérhetnek. Szabtak egy felső határt: egy-egy igénylő – az egyes konstrukciók hőszigetelő képességétől függően – maximum 7000 euróra számíthat. Ehhez további 1000 euró hozzájárulás kapható, ha a végrehajtott hőszigeteléssel sikerül elérni egy megadott megtakarítást. Ezenkívül még lehet igényelni legfeljebb 800 euró támogatást a projektdokumentáció kidolgozására és az energetikai tanúsítvány elkészítésére. A dotáció így összességében elérheti a 8800 eurót.

Kritériumok

Az első ránézésre vonzónak tűnő támogatási rendszernek nagyon szigorú feltételei vannak. Az egyik legfontosabb az, hogy az adott családi ház Szlovákiában van, és 10 évnél régebbi, tehát már legalább 10 éve laknak benne, miközben az épület alapterülete korlátozott: egyszintes családi ház esetében 150, a többszintesnél 300 négyzetméter a felső határ. Kizárólag lakáscélokra használt épületről lehet szó. A kérvényt csak olyan természetes személy nyújthatja be, aki Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkezik, és családi ház tulajdonosa. Ha a felújítandó ingatlannak több tulajdonosa van, a támogatásért bármelyikük folyamodhat, ám szükség van a társtulajdonosok beleegyezésére. Ugyancsak fontos kritérium: a házra még sem a hőszigetelési, sem más állami program keretében, illetve az Állami Lakásfejlesztési Alaptól sem adtak hasonló dotációt.

Érdekes

A kérvény mellékletei

1. Ha az állami támogatást a hőszigetelés megvalósítása előtt kérjük, a kérvényhez a következő dokumentumokat kell mellékelni:

  • eredeti projektdokumentáció vagy hitelesített másolat, beleértve az energiamegtakarítási költségszámítást
  • a családi házra vonatkozó használatbavételi engedély eredetije vagy hiteles másolata
  • a tulajdonos becsületbeli nyilatkozata, hogy a házat kizárólag lakáscélokra használja
  • a társtulajdonosok írásos beleegyezése a hőszigetelésbe, valamint felhatalmazásuk, hogy az igénylő a nevükben intézkedhet
  • a házastárs írásos beleegyezése

2. Ha az állami támogatást a hőszigetelés kivitelezése után kérjük, a fentebb felsorolt dokumentumokon kívül a kérvényhez még a következő iratokat kell csatolni:

  • a hőszigetelt családi ház energiatanúsítványa
  • a hőszigetelő rendszer gyártója által kiadott nyilatkozat a rendszer paramétereiről
  • a hőszigetelés kivitelezésének tételes költségvetése, az összes számla
  • a hőszigetelt családi ház fotódokumentációja
Érdekes

Szlovák–magyar szótár

kolaudácia stavby – épület műszaki átadása-átvétele

kolaudačné rozhodnutie – használatbavételi engedély

projektová dokumentácia – építészeti-műszaki tervdokumentáció

stavebné povolenie – építési engedély

tepelnoizolačný systém – hőszigetelő rendszer

zateplenie – hőszigetelés

čestné vyhlásenie – becsületbeli nyilatkozat

dotácia – támogatás

licencia – működési engedély

faktúra – áruszámla

osvedčenie – tanúsítvány

oprávnené náklady – elszámolható költségek

podlahová plocha – alapterület

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?