A pszichológus szerint a járványhelyzet kihívások elé állít

karácsony k

A koronavírus-járvány az idei karácsonyi ünnepekre is rányomja a bélyegét. Ezzel kapcsolatban Lelkes Viktória klinikai szakpszichológus-jelöltet kérdeztük.

A járvány miatt sokan szorult helyzetbe kerültek, így idén szűkösebb költségvetésből kell kigazdálkodni a karácsonyt, ami pszichikailag is megterhelő lehet. Mit tanácsol, hogy ennek ellenére békések legyenek az ünnepek?

Ez az év megterhelő volt mindannyiunk számára. A járványhelyzet okozta bizonytalanság szorongáskeltő lehet. Egy egészen másfajta advent és karácsony vár most ránk. Ezzel szemben a média, a reklámok – maga a fogyasztói társadalom – arra ösztönöz minket, hogy vásároljunk, mindig az újabbra, a jobbra vágyjunk, hogy csak akkor lehet tökéletes a karácsony, ha roskadásig van pakolva az asztal, a fa alatt halomban áll az ajándék. A szociális média (Facebook, Twitter) még ráerősít erre az érzésre. Az, aki ezt – járványtól függetlenül – nem engedheti meg magának, boldogtalanságot, elégedetlenséget érezhet. A pszichológiában ezt a relatív depriváció elméletével magyarázzuk, amely szerint a társadalmi összehasonlítás lesz elégedettségünk meghatározója. Ennek tudatában segíthet, ha elgondolkodunk, mit is jelent számunkra az ünnep. Milyen értékek fontosak számunkra? Melyek azok a rítusok vagy rituálék, amelyet a járvány ellenére is meg tudunk tartani? A családi szokások növelik az összetartozás érzését a családtagoknál, egyfajta kiszámíthatóságot nyújtanak számunkra.

Az ajándékot a legjobban a gyerekek lesik. Modern világunkban mit adjunk nekik? Van, aki pénzt szeret adni és kapni. Mi erről a véleménye?

Az ajándékok kiválasztása az egyik leginkább fejtörést okozó „probléma” karácsony környékén. Érvényes: ahány ház, annyi szokás. Van, aki már szeptembertől nyitott füllel és szemmel jár, hogy megtalálja azt az ajándékot, amelynek a megajándékozott igazán örülne. Van, aki az utolsó pillanatra hagy mindent. A gyermekek ajándékának kiválasztásában vegyük figyelembe saját anyagi lehetőségeinket, és persze a gyermek vágyait is. Inkább olyat ajándékozzunk, amire vágyik, ne olyat, amire szüksége van. Magunk között pedig ajándékozhatunk élményeket, vagy megbeszélhetjük, hogy ami pénzt ajándékra költenénk, azt félretesszük, és a járványhelyzet oldódása után közös programokra költjük.

Ha a csomagból nem a megálmodott ajándék kerül elő, főleg a gyerekek csalódottak lehetnek. A szülő hogyan reagáljon?

A gyerekek – ahogyan a felnőttek is – lehetnek csalódottak, mert nem azt kapták, amire számítottak, és ezt különböző módon adhatják szüleik tudtára. Fontos, hogy ne szidjuk meg a gyerekeket, amiért így éreznek, hiszen az érzésről nem tehetnek. Elmondhatjuk nekik, hogy megértjük őket, amiért csalódottak, ez valóban rossz érzés lehet. Sok oka lehet annak, amiért nem azt kapja a gyermek, amire vágyott. Gyakran az anyagiak szólnak közbe. Érdemes ilyenkor egész évben tudatosan – de nem megterhelően – kommunikálni ezekről a témákról a gyermekek nyelvén is. Lehet azt mondani, hogy ezt most sajnos nem tudjuk megvenni, mi is sajnáljuk, esetleg elkezdhetünk együtt gyűjteni rá.

A távoktatás és a távmunka miatt az idén több táblagép, mobil és egyéb elektronikai cikk lehet a fa alatt. Hány éves kortól való a gyereknek ilyen modern eszköz?

A gyermekeknek 0–2 éves kor között nem ajánlott semmilyen elektronikai cikk használata. Fejlődő idegrendszerükre ez ekkor még káros hatással van. 2–5 éves kor felett már napi fél–egy óra, szülői felügyelet mellett megengedhető, bár én úgy gondolom, minél kevesebb, annál jobb. Iskoláskortól is fontosak azonban a keretek. A számítógépes játékok, konzolok használatánál fontos a szülői felügyelet. A virtuális világ olyan ingereket kínál a gyermeki agynak – célok gyors és könnyű elérése, ingergazdag környezet, kockázatnélküliség –, amelyek az agy örömközpontját extrém mértékben stimulálják. Éppen ezért olyan könnyű hozzászokni a játékhoz. Ez viszont számos következménnyel járhat, hiszen sok korábban jutalmazó tevékenység elveszítheti ösztönző szerepét.

A járvány miatt a látogatások korlátozását javasolják, így viszont sok szenior egyedül lehet karácsonykor. Mit tanácsol, hogy senki se érezze magányosnak magát?

Ebben a kilátástalan helyzetben érdemes előre egyeztetni a rokonokkal. Odafordulni a másikhoz, meghallgatni igényeit, szükségleteit – és azokat tiszteletben tartani. Régi szokás volt a falvakban a mendikálás, érdemes lehet ezt feleleveníteni – természetesen a járványügyi intézkedések betartása mellett. Így néhány perc erejéig a nagyszülőkkel is találkozhatunk, mégsem veszélyeztetjük őket. Tarthatjuk a kapcsolatot Skype-on, telefonon, sétálhatunk. Ez az időszak nagyobb kreativitást és rugalmasságot igényel tőlünk, mint az eddigi karácsonyok, ezért fontos, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amelyek minket is feltöltenek pozitív érzésekkel.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?