A lakásokban tartott kutyákat nem szokták láncra kötni, legfeljebb sétáltatás közben van rajtuk póráz, faluhelyen azonban nem ritka, hogy egy-egy eb akár egész nap láncra van kötve. Egy új törvény szerint – néhány kivételtől eltekintve – ez már büntetendő. Ifj. Mészáros Lajos jogász ezúttal – olvasói levélre reagálva – a legújabb állatvédelmi szabályt részletezi.
A kutyák kikötésének tilalmáról
Községünkben sajnos több háznál is láncon tartanak kutyákat. Szerintem ez kínzás, amit többször közöltem a kutyatulajdonosokkal is, de nem voltak hajlandóak változtatni a hozzáállásukon. Szerintük ez „falun mindig így volt”, és különben sem követnek el vele bűncselekményt. Pár napja viszont felfigyeltem egy TV-s riportra, amiben egy új törvényre hivatkozva azt mondták, hogy idén január 1-től már tiltott a kutyák láncon tartása, de a részletekre bővebben sajnos nem tértek ki. Ennek a tisztázását, mint amatőr állatvédő, de mint helyi képviselő is fontosnak tartom, ezért azt szeretném kérdezni, pontosan mit is takar a láncon tartás tiltása az új törvény szerint? Lehet-e a tiltás megszegésének bármilyen jogi következménye, és ha igen, kihez lehet fordulni, ha törvényszegést tapasztalunk?
Olvasónk kérdéseivel kapcsolatos válaszunkat a hír megerősítésével kezdjük: 2024. január 1-től valóban tilos kutyákat kikötve tartani tenyésztő létesítményekben és háztartásokban. A tilalom a Tt. 39/2007 sz. állategészségügyi törvény (Áet.) módosításával valósult meg, mégpedig már 2022. január 1-jei hatállyal, akkor viszont még csak az említett dátum után született kutyákra vonatkozott. 2024-től viszont a tilalom már általánossá vált, vagyis a 2022 előtt született kutyákra is vonatkozik.
A bevezetett tilalom alapja az Áet. azon rendelkezése, amely szerint az állattulajdonosok és -tartók kötelesek az általuk tartott (nevelt) állatoknak olyan körülményeket biztosítani, amelyek garantálják azok megfelelő egészségügyi állapotát, ill. egyéb fiziológiai és etológiai igényeit, beleértve az állatok elegendő mértékű szabad mozgását is. A szabad mozgás biztosítását pedig a törvényhozó szerint még hatékonyabban elősegíti, ha az adott követelmény konkrét tilalomhoz van kötve, vagyis, ha bizonyos állatfajok (itt: kutyák) esetében konkrétan megszabja, hogy a szabad mozgás biztosítása érdekében nem szabad őket kikötve tartani.
A tilalom minden „kikötésre alkalmas” eszközre vonatkozik, vagyis nemcsak lánc, hanem kötél, póráz vagy bármilyen más eszköz általi kikötés is tilos. Természetesen, ez alól a tilalom alól is létezik kivétel: nincs tiltva az ún. veszélyes kutyák (amelyek már sebesítettek meg embert előzetes hergelés nélkül), de a szolgálati (pl. rendőrségi vagy katonai szolgálatban bevethető) vagy egyéb különleges célokra használt (pl. hegyimentő) kutyák kikötése sem, illetve, átmenetileg és felügyelet alatt bármely kutya kiköthető, de csakis etetése, egészségügyi ellátása vagy élőterének takarítása céljából és idejére.
Ha valaki a tiltás ellenére is kikötné kutyáját anélkül, hogy törvényi kivétel alá esne, azzal ún. szabálysértést követne el, amiért természetes személynek akár 300 eurós, magánvállalkozónak és jogi személynek pedig akár 3 500 eurós büntetés is kiszabható, amely ismételt elkövetés esetén akár megkétszerezhető, sőt állattartási korlátozást vagy tilalmat is eredményezhet.
Az új általános tilalom betartását a helyileg illetékes Regionális Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hatóságok hivatottak ellenőrizni és a szabálysértéseket büntetni, ezért a tilalom megszegésének észlelése esetén olvasónk elsősorban az említett hivatalhoz fordulhat (de tehet bejelentést akár a rendőrségen is). A községen belül ugyanakkor érdemes megfontolni egy átfogóbb tájékoztatást is, hogy minden polgár tisztában legyen az új jogszabállyal és megszegésének esetleges következményeivel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.