A kötelező gyermekoltásról

Az állam által támogatott oltási intézmények világszerte először éppen Angliában létesültek 1808-ban, bár érdekes módon Nagy-Britanniában jelenleg valóban nem létezik hatályos törvény a kötelező oltásról. Ám a legtöbb országban vannak jogszabályok, amelyek főleg a gyermekek részére teszik kötelezővé a fertőző betegségek elleni védőoltásokat, sőt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egész világot érintő kötelező oltási programja által mára sikerült a fertőző gyermekbetegségek (pl. a himlő) egyes változatait világviszonylatban szinte teljesen megfékezni. Ilyen esetekben az oltási kötelesség megszűnik, a vakcina esetleg ajánlottá válik. 

Szlovákia területén az első védőoltási programot Mária Terézia indította 1768-ban, megelőzve ezzel az angliai oltási intézményeket. Az első kötelező oltásról szóló törvényt 1919-ben fogadták el, azóta a közelmúltban a Szlovák Epidemológiai és Vakcinológiai Társaság adatai alapján a hazánk területén megvalósult immunizációs program segítségével az átoltottság ma már 98-99 %-os.

A kötelező gyermekoltást Szlovákiában a Tt. 355/2007 sz. Közegészségügyi Törvény (Kt.) alapján a Tt. 585/2008 sz. minisztériumi rendelet 6. §-a szabályozza, amely 10 olyan kötelező gyermekoltást tartalmaz (gyermekbénulás, tetanusz stb.), amely szándékos akadályozása esetén a szülő a Tt. 372/1990 sz. szabálysértésekről szóló törvény szerint akár 331 €-s pénzbüntetéssel sújtható. 

Az említett Kt.-t és annak végrehajtó rendeletét már az Alkotmánybíróság (AB) is felülvizsgálta, és nem találta azokat alkotmányellenesnek (PL. ÚS 10/2013). Az AB határozatában kifejtette, hogy adott esetben azt kellett figyelembe venni, hogy az egyik oldalon a közegészséghez való jog áll, amely által az állam pozitív feladata törődni a közegészséggel, azon belül pedig pl. megvédeni polgárai egészségét a járványoktól. A másik oldalon pedig az olvasónk férje által is hangsúlyozott magánszférához való jog, ill. az önrendelkezés joga áll, amely szerint mindenki saját maga rendelkezik egészségével, testével. Az önrendelkezéshez való alapjogot csak nagyon indokolt esetben lehet korlátozni, mégpedig, ha az valóban szükséges és az elérendő cél legitim. 

Az AB említett határozatából kitűnik, hogy először is tanulmányokat készíttetett, rengeteg szakmai információt szerzett be az egész világból arról, mi a jellege és értelme a kötelező oltásoknak. Végül pedig döntésének indokolását, amellyel valójában jóváhagyta a kötelező gyermekoltásokat, azzal kezdte, hogy: „A világon nem volt még olyan orvosi eljárás, amely annyi életet mentett volna meg, mint az oltások”. Természetesen, emberileg érthetőek olvasónk férjének aggályai, de adott esetben is bizonyára érdemes bízni az orvosokban, a tudósokban, a szakemberekben.