Hasznos tanács

20 euróval nehezebb idő előtti nyugdíjat intézni

A létminimum valorizálása hatással van a Szociális Biztosító bizonyos döntéseire is – az új, megemelt összeghez kell igazítani a végrehajtási levonásokat, valamint módosítani kell a korengedményes nyugdíj jóváhagyásának a feltételeit.
B. Szentgáli Anikó

2022. július 2. 19:15

euró pénz
- Unsplash-felvétel

A létminimum valorizálásának rendszerint azok a szeniorok nem szoktak örülni, akik korengedményes nyugdíjba készülnek – a Szociális Biztosító ugyanis (az egyéb feltételek teljesítése mellett) csak azoknak hagyhatja jóvá az idő előtti nyugdíjazást, akiknek a biztosító által kiszámított havi járandóságuk eléri legalább a létminimum 1,2-szeresét, ami júliustól 20 euróval, 261,67 euróról 281,30 euróra módosul.

Ezzel szemben a létminimum összegének az emelése mindenképpen segít azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a járandóságából levonnak valamilyen törlesztőrészletet. Az adósság rendezése szempontjából ugyanis a nyugdíj is ugyanolyan rendszeres bevételnek számít, mint a munkavégzésért kapott fizetés, és hatályos bírói határozat alapján a szeniorok jövedelméből is levonnak bizonyos összegeket, de nem vehetik el az egész bevételüket. A vonatkozó törvény ugyanis kimondja: bizonyos minimális összeget mindig az adósnál kell hagyni, amelyből biztosítani tudja az alapvető szükségleteit. A havi levonás nagysága függ a létminimum időszerű összegétől, az adós jövedelmétől, az általa eltartott személyek számától és attól, hogy elsőbbséget élvező tartozásról, esetleg kihágásért kiszabott bírságról van-e szó. Alapszabály: az adósnál kell hagyni legalább a létminimumnak megfelelő összeget, vagyis júliustól a végrehajtó nem nyúlhat 234,42 euróhoz, valamint egy eltartott személy után további 58,60 eurót (a létminimum 25%-a) az adósnál kell hagyni. Ha nyugdíjasról van szó, és vele egy háztartásban él egy másik személy, akit eltart, azért további 117,21 eurót (a létminimum 50%-a) számítanak, a végrehajtó legkevesebb 351,63 euróhoz nem nyúlhat.

Az idősebbek között van sok egészségkárosodott is. Akiknek van ún. ŤZP-igazolványuk, a szociális ügyi hivataltól különböző anyagi hozzájárulásokban részesülhetnek. Ezek összegei is most júliustól némileg emelkedtek. A legnagyobb mértékben – 8,35 euróval – a szállítási hozzájárulás nőtt. Ezt azok vehetik igénybe, akik egészségügyi okokból nem használhatják a tömegközlekedést, nincs saját autójuk, viszont orvoshoz, szociális intézménybe vagy kulturális rendezvényre személygépkocsival kell őket szállítani. Havonta e célra 119,61 eurót kaphatnak. A többi hozzájárulás összege – diétás étkezésre, vakvezető kutyára, személygépkocsi fenntartására, ruhákra, cipőre, lakásberendezésre, a tisztálkodással összefüggő többletkiadásokra – júliustól mindössze 1–3 euróval emelkedik.

euró pénz

2022. július 2. 18:25

Mintegy 60 támogatás összege emelkedik
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koaliciokisebbsegikormany

Még el sem kezdődtek a tárgyalások, de már búcsúznak a koalíciótól

Igor Matovič

Az OĽaNO határozott: Ha törik, ha szakad, Matovič marad a pénzügyminiszter

érettségi

Több iskola is jogszabályt sértett az idei írásbeli érettségik során

Ľubomír Daňko

Egy hónapon belül lezárulhat a nyomozás az Alkony-ügyben

Vizes Eb – A férfi 4x200 méteres gyorsváltóé a 100. magyar arany, harmadik lett a női váltó
Frissítve

Vizes Eb – A férfi 4x200 méteres gyorsváltóé a 100. magyar arany, harmadik lett a női váltó

d

KVÍZ: Kripka, sztornó... Te jól ismered a következő szavakat?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.