Hajtatott zöldség és betegségei

Az egész évben fedett, esetleg fűtött hajtató berendezésekben nem számíthatunk azokra a környezeti hatásokra – például az ultraibolya sugárzásra, a tartósan alacsony hőmérsékletre, az erős fagyokra stb. –, melyek természetes úton pusztítják vagy legalább gyérítik a kórokozókat. Sőt, a termesztés során kedvező feltételeket biztosítunk a kórokozóknak azzal, hogy a fóliasátorban vagy üvegházban magas a páratartalom, sűrű a növényállomány, csekély a légmozgás, kiegyenlített és állandó a hőmérséklet. A növényeket ugyanakkor éppen a nagy terméshozam érdekében gyengítjük. Például intenzív víz- és tápanyag-utánpótlás esetén laza lesz a fejes saláta szövetállománya, a paradicsom vagy a paprika kacsolása és szedése során több betegséget könnyen átvihetünk egyik növényről a másikra, illetve megkönnyítjük egyes kórokozók behatolását a sebeken keresztül.

A hajtatásban használható növényvédő szerek és azok kijuttatási lehetőségei is korlátozva vannak. Egyrészt a zárt térből adódóan a munkaegyészségügyi szabályok, másrészt a termés folyamatos szedéséből eredően szigorú élelmezés-egyészségügyi előírások korlátozzák a vegyszeres növényvédelem alkalmazását. Ezenkívül a hajtatásban használt agrotechnikai lehetőségek sokszor csak korlátozott mértékben képesek segíteni a növények védelmét. A vegyszerek alkalmazása tehát mind egészségügyi, mind környezetvédelmi szempontból korlátokba ütközik, ezért fontos a betegségellenálló fajták termesztése.

A zöldségfajták ellenállóságra való nemesítése tehát erőteljes törekvés marad a jövőben is. A jelentősebb zöldségfajok mindegyikénél már vannak bizonyos betegségekkel szemben ellenálló fajták. A rezisztencia-nemesítés mára már szép sikereket ér el, de természetesen megvannak a maga korlátai is. Tudni kell, hogy a genetikailag kódolt betegség-ellenállóságnak vannak, illetve lehetnek árnyoldalai is. A legtöbb rezisztenciagén vad fajtákból vagy a termesztett fajtakörtől távolabbi populációból származik. Ezek a kívánt rezisztencia mellett egyéb kedvezőtlen fajtatulajdonságokat is örökíthetnek, melyek a termesztésben előnytelenek (például a gyökérfonálféregnek ellenálló paradicsomfajták bogyója puha lesz, a lisztharmat-ellenálló kígyóuborka levelei rossz fényviszonyok esetén klorotikussá válnak). Az öröklött betegség-ellenállóság az adott kórokozónak csak bizonyos rasszjával vagy patotipusával szemben nyújt védettséget, amit ma már a fajtaismertetőkben, katalógusokban is feltüntetnek. Például a paradicsom kladospóriumos foltosságánál a C5 azt jelenti, hogy a fajta a Cladosporium fulvum gomba mind az öt A, B, C, D, E rasszjával szemben ellenálló, de a C3 jelű fajták már két rasszra fogékonyak. Tudni kell azt is, hogy a rezisztencia vagyis betegség-ellenállóság a növény fejlődésének egy későbbi szakaszában alakul ki. Például a paprika uborkamozaik vírussal szembeni ellenállóképessége csak a növény 3-4 leveles állapotánál alakul ki. Az ilyen típusú rezisztencia esetében ügyelni kell arra, hogy a korai, a betegség iránt még fogékony életciklusában a növényt védjük a fertőzéstől.

A rezisztens fajta fokozatos elterjedése és a fogékony fajták egyidejű visszaszorulása esetén néhány éves eredményes termesztés után mégis gyakran tapasztalható, hogy az ellenálló fajta is egyre nagyobb mértékben megfertőződik. Ez a jelenség a további termesztés során gyakran a rezisztencia teljes letöréséhez vezet. Ennek oka, hogy a kórokozók, mint valamennyi élő szervezet változnak, genetikailag meghatároztt alkalmazkodóképességük folytán újabb rasszok nagymértékben felszaporodnak, és olyan patotípusok alakulnak ki, melyekkel szemben az adott fajta már nem ellenálló. Ezt tapasztaljuk a paprika dohányvírus esetében, ahol a Tm0 törzs mellett már a Tm2 is rövid időn belül megjelent, vagy pedig a saláta peronoszpóránál, ahol már a Bremia lactucae 15-ik rasszra történik a nemesítés. A nemesítőnek ilyenkor az a dolga, hogy a meglévő rezisztenciagének mellett egy új gént is beépítsen a fajtába. Azonban egy újabb virulens rassz ezt a rezisztenciagént is hatástalanítja, a fajta ismét megfertőződik, és ez így megy tovább.

Az ellenálló fajták használata, termesztése nem azt jelenti, hogy a termelők a növényvédelemet gondatlanul kezelhetik. Ne feledjük el, hogy a kórokozó akkor is a területünkön van és él, hogy ha ellenálló fajtákat termesztünk. Az a kórokozó rassz, mellyel szemben a termesztett fajta ellenálló, ugyan gyérül vagy talán el is tűnik, de felerősödnek és felszaporodnak azok a patotípusok, melyek nem ütköznek a növény rezisztenciájába. A növényvédelemre tehát továbbra is nagy súlyt kell fektetnünk a termesztés során.

A zöldségtermesztésben és különösen a hajtatásban csakis akkor érünk el sikereket, ha okosan kezeljük a betegség-ellenálló fajták használatában az agrotechnikában és főleg a vegyszeres növényvédelemben rejlő lehetőségeket.A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Fajtaminősítő Intézet komáromi részlegének munkatársa