V4-egyetemek: elfogadják egymás képesítéseit

V4-egyetemek: elfogadják egymás képzéseit

A visegrádi országok felsőoktatási képesítéseit automatikus, kölcsönös elismeréséről írtak alá szándéknyilatkozatot az országok képviselői pénteken Győrben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.

A miniszter kiemelte, a kormány 2014-ben döntött az egyetemek átalakításáról annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézményeket közelebb vigyék a gazdasági szereplőkhöz.

Kép: MTI/Krizsán Csaba

A másik legfontosabb cél az volt, hogy nemzetközibbé tegyék az oktatást - mondta, hozzátéve, hogy azóta mintegy 65-70 százalékkal nőtt az Erasmus-programban részt vevők száma és sikerült elérni, hogy a hallgatók legalább 15 százaléka nemzetközi legyen. Palkovics László emlékeztetett arra, hogy 2014-től első lépésben a kutatói rendszert alakították át, majd a második fázisban a struktúrát. Hozzátette, hogy jelenleg 21 egyetem működik alapítványi finanszírozási struktúrában, amelyhez finn, osztrák és más országok magánegyetemeiről vettek példát. Azt mondta, a kormány nem szerette volna elveszíteni azt a tudást, hogyan szükséges egy egyetemet fenntartani, így hat felsőoktatási intézmény még állami kézben van.

Marek Moška, a szlovákiai nemzetközi együttműködés és európai ügyek főosztályának főigazgatója elmondta, hogy Szlovákia Csehországgal írt alá olyan kétoldalú megállapodást, amelynek értelmében kölcsönösen elismerik egymás diplomáit.Ugyanakkor a magyar és a lengyel képesítéseket el kell ismertetni a továbbtanuláshoz, de könnyebb eljárási rendet alakítottak ki. E folyamatok jövőbeni javítása megalapozza és hozzájárul az európai oktatási térség 2025-ig történő létrehozásához – emelte ki.

Kép: MTI/Krizsán Csaba

Wlodzimierz Bernacki, Lengyelország oktatásügyi államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a fiatalok „a nemzet gazdagsága”, ezért fontos teret adni annak, hogy képezhessék magukat.

Tibor Bial, Csehország magyarországi nagykövete azt emelte ki, a cseh oktatási tárca egyik legfontosabb célkitűzése, hogy megvalósuljon az európai uniós tagállamok országaiból származó képzések elismerésének automatizmusa, de ennek elérése nehéz feladat, sok az adminisztratív probléma és bonyolult követelményeknek kell megfelelni. Hozzátette, hogy a minisztérium olyan tervet dolgoz ki a felsőoktatási intézmények számára, amelyek támogatják ezeket az automatikus elismerési szabályok kidolgozásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?