Fotó: Pexels
Szenteste szúrta mellkason vendéglátóját, majd otthagyta
Lehet-e kellemetlenebb vendége az embernek szenteste annál az embernél, aki elővesz az ünnepi asztalnál egy 13 centis pengéjű kést és mellkason szúr? Az eset Sümegen történt, a 35 éves férfi már letartóztatásban van.
A Veszprém Megyei Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte annak a 35 éves férfinak a letartóztatását, aki december 24-én este mellkason szúrta ismerősét - közölte az ügyészség. A megalapozott gyanú szerint a két férfi a sértett lakásán iszogatott Sümegen, s még csak a közvetlen okát sem lehet tudni egyelőre a késes támadásnak. Este 10-kor a lerészegedett vendég minden indok nélkül mellbe szúrta vendéglátóját, aki ettől eszméletét vesztette.
A férfi elviharzott, a sérült pedig csak órákkal később tudta értesíteni egy hozzátartozóját a történtekről. A kórházban csaknem 6 órás műtéttel tudták elhárítani az életveszélyt, mert a szúrás megnyitotta a mellüreget.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt hallgatták ki az év legrosszabb vendégét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.