Százmilliós bírságot fizettek a horrorkaravánok tavaly (GALÉRIA)

horror
Magyarország |

A megerősített jogszabályi felhatalmazásával élve egy éve léphet fel hatékonyabban a balesetveszélyes „horrorkaravánokkal” szemben a közlekedési hatóság. Van eredmény. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közúti ellenőrei tavaly 179 járműszerelvényt tartóztattak fel, véget vetve közlekedésbiztonsági szempontból rendkívül kockázatos útjuknak. A hajmeresztően felelőtlen üzemeltetőkre 2021-ben közel 100 millió forint bírságot szabtak ki gyakran több jogsértés miatt is.  

Az ún. „horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre többet szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve. A lelkiismeretlen ügyeskedők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. 

A tavaly január végén hatályba lépett előírás új járműkategóriákra terjesztette ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét. Így egy éve már a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló „horrorkaravánokra” is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. 2021 februárjától a rendőrség és a közlekedési hatóság visszatarthatja a járműveket, rendszámukat és forgalmi engedélyüket elveheti. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése.  

Az innovációs tárcánál működő közlekedési hatóság munkatársai 2021-ben az esetek mintegy felében marasztaltak el kizárólag tömeg- vagy mérettúllépés miatt „horrorkaravánokat”. A sofőrök harmada a vezetési és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket is megszegte. Számos szabálysértőnél fordultak elő további - dokumentációs és műszaki - hiányosságok. A többletjogosítványoknak köszönhetően a tavalyelőttinél kétharmadával több szabálysértőt kaptak el, túlnyomó hányadukat a dél-keleti országrészben. A tetemes bírságok visszatartó erejét növeli, hogy azokat a tetten érés helyszínén szabják ki és fizettetik meg. 

A szakemberek eredményesen csípték fülön a túlrakodott 3,5 tonnás kisteherautókkal manőverezőket is. A járművezetők kedvét e körben tavaly összesen 283 esetben közel 114 millió forintnyi szankcióval vették el a balesetveszélyes gyakorlatoktól.  

Íme néhány kép a tavalyi kínálatból: 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?