Révai: 22, Arany: 29 tiltakozó tanár

Révai
Győr |

Mi, a Révai Miklós Gimnázium huszonkét tanára tizenkilenc támogató kollégával 2022. február 23-án egynapos elégedetlenségi akcióba lépünk, nem vesszük fel a munkát, nem tanítunk – jelentette be ma reggel Győr, sőt az ország egyik vezető középiskolájának sztrájkoló tantestülete az intézmény bejárata előtt.   

A Révaiban 61 főállású tanár tanít, így ez azt jelenti, hogy minden harmadik pedagógus csatlakozott az sztrájkhoz. Leszögezik ugyanakkor azt is, hogy „tevékenységünk nem irányul sem az iskolavezetés, sem a tankerület és főleg nem a diákok ellen, így teljesen mentes a politikától”.  

Ahogy az országban most már többen, úgy a győri tanárok is a február 11-én megjelent kormányrendelet ellen tiltakoznak, amely megítélésük szerint ellehetetleníti az estleges jövőbeli pedagógussztrájkot, alapvető jogaikat sérti.  

Az elégedetlenségi akció lehetőséget ad arra is, hogy a helyzetükre felhívják a figyelmet:

Szükségesnek látjuk a tanári és tanulói terhek csökkentését és a tanári pálya vonzóvá tételét. Hiányoljuk továbbá a szabad tankönyvválasztás lehetőségét, a tantervi autonómiát – szögezte le a huszonkét tanár.

A Révaiban reggel nyolctól a hetedik óráig, tehát 14.25-ig tart a munkabeszüntetés. Ahol tudták, helyettesítésekkel oldották meg az órák megtartását, a diákok ugyanis becsengetésre megérkeztek.  

Az Arany János Iskola tanára, Magassy Gergely volt a munkabeszüntetés ötletgazdája. Elmondta: félnapos munkabeszüntetést hirdettek meg délelőttre, 29-en csatlakoztak a 72 pedagógusból álló testületből. Az iskola január 31-én is részt vett a sztrájkban, akkor 39-en csatlakoztak és további 9 dolgozó szolidaritási nyilatkozatot töltött ki.  

„A testületen belül mindenki tudomásul vette a másik szuverén döntését, sem belső feszültséget, sem bármilyen nyomást, fenyegetettséget a fenntartó részéről nem éreztünk. Hallhatóan egyébként Győrben még más iskolák is terveznek hasonló megmozdulást” – mondta el a Győri Új Szónak Magassí Gergely. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?