Fotó: pexels
Öt pontban arról, elkerülhetjük-e a Covidot az 5. hullámban?
A koronavírus-hírekből naprakész győri orvos azonnal reagált a döbbenetes magyarországi adatokra. Már olvashatták Önök is: 15 ezer friss esetet diagnosztizáltak, a teszpozitivitás aránya pedig olyan magas, amit eddig elképzelni sem tudtunk: 57(!) százalékos.
Valóban elkerülhetetlen-e, hogy megkapjuk a Covidot az 5. hullámban? – tette fel a kérdést dr. Tamás László. Öt pontban fogalmazta meg a válaszát:
1. Nem, és nem is tervezem, hogy megfertőződjek az Omicronnal. Maszkot viselek, amikor nyilvános helyen vagyok, és beltérben olyan emberek közelében, akiket nem ismerek. Míg az Omicron-változat minden eddiginél több embert fertőz meg, a bevált óvintézkedések megtételével még mindig megelőzhető: oltás és oltás, FFP2 maszk viselése, szellőzés javítása és a beltéri tömeg elkerülése.
2. Rossz ötlet az Omicron elkapása annak érdekében, hogy immunitást szerezzünk, vagy túllépjünk rajta .Ez egy valódi vírus, ami kiszámíthatatlan viselkedésű. Néhány ember nagyon megbetegedhet. Vannak, akik hosszú covidot kapnak. Vannak, olyan immunhiányos emberek, akik akaratlanul is súlyosan megbetegednek , ami kórházi kezeléshez és halálhoz vezethet. Az sem világos, hogy az Omicronból való felépülés megvéd-e a jövőbeni változatok ellen. Ha már megkapta az Omicront, az kibővítette a T-sejt-felismerést és a B-sejt-memóriát. De nem mondhatjuk, hogy az Omicron megvéd a jövőbeni, más variánssal történő fertőzéstől.
3. Az Omicon kevésbé súlyos, mint a Delta – de a Delta maga is súlyosabb volt, mint a korábbi változatok. Kevésbé súlyosnak kell nevezi, nem enyhébbnek. „A „enyhébb” kifejezést sajnálatosnak tartom, mert nagyon sok ember hal meg még mindig. Az Omicron állatkísérletekben valóban kevésbé volt hatékony a tüdőszövet megfertőzésében, mint a Delta, így kevésbé valószínű a súlyos tüdőgyulladás. Egy új preprint tanulmány szerint, a betegség rövidebb idejű volt, és a kórházi kezelések valószínűsége a fele volt az Omicron, mint a Delta esetében.
4. A súlyos megbetegedés kockázatának csökkentése nem jelenti azt, hogy nincs kockázat. Még mindig előfordulhat, hogy kórházba kerülhet, intenzív osztályra kerülhet, gépi lélegeztetésre lesz szüksége, és akár meghalhat.
5. Három oltással - reményeink szerint - a többségünk biztonságban van az omicron súlyos szövődményei ellen. A negyedik oltás védőhatásáról nincsenek jelenleg még tudományos bizonyítékok. Annyit tudni, hogy súlyos immunhiányos betegeknek mindenképpen javasolt a negyedik oltás felvétele is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.