Olyan, mintha átment volna rajtam egy úthenger

koronavírus
Győr |

Nem szokott beteg lenni, először a mellkasában érzett valamit, majd jött a kóros fáradtság, mondta a 37 éves Ákos, aki három oltást kapott. A Telex fiatal Covid-betegek tapasztalatait foglalta össze. Tanulságos. 

Az megkérdezett emberek többségének valóban csak enyhe, náthaszerű tünetei voltak. Gábor a feleségével egy szilveszteri buliban kaphatta el a vírust, ami után összesen hatan lettek pozitívak a résztvevők közül. A legtöbbjüknek enyhe tünete volt: orrdugulás, torokfájás, levertség, fejfájás. A 35 éves Gábor két éjjel is arra ébredt, mintha „tüskés gombóc lenne a torkában”. 

A még egyetemre járó Tibor, aki szintén szilveszterkor kaphatta el a betegséget, egy furcsább tünetről is beszámolt: „Négy napig volt köhögés, torokfájás, hőemelkedés, aztán elmúlt minden, két napig egész jól voltam. Majd a harmadik napra begyulladt az ínyem, és 39 fokos lázam lett.” Orvoshoz is fordult, mert arra gondolt, hogy esetleg valamilyen szövődmény alakult ki, de a háziorvosa azt mondta: az ínygyulladás is a vírus egyik tünete lehet.  

A 26 éves Fruzsinál a náthaszerű tünetek mellett álmatlanság is jelentkezett: „Nem tudtam aludni, nem azért, mert fájna valamim, hanem egész egyszerűen nem aludtam el.” Ő is egy buliban kaphatta el a vírust, ahol rajta kívül még legalább öten megfertőződtek. Mások is hasonló tünetekről számoltak be. 

A 37 éves Ákos három oltást kapott, és így írta le a betegségét: „Olyan, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Nem szoktam beteg lenni, először a mellkasomban éreztem valamit, majd jött a kóros fáradtság. Minden nehezemre esett, sosem éreztem még ilyet.” 

Volt, akinél alig lehetett észrevenni a fertőzést. Az 50 éves Anna leginkább náthaszerű tünetekről, enyhe köhögésről, hőemelkedésről számolt be, amelyek három napig tartottak. Elmondása szerint eszébe se jutott volna, hogy koronavírusos, ha nem lett volna kontaktszemély, és ezért nem csinál tesztet. 

A teljes cikk a Telexen olvasható.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?