Nyolc hónap, hét közlekedési bűncselekmény – Ez az ember többet ne vezessen!

közlekedési baleset

Az ügyészség végleg eltiltatná a járművezetéstől azt a férfit, aki 2021 januárjától sorozatosan követett el közlekedési bűncselekményeket. A 33 éves vádlott soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ennek ellenére többször is a volán mögé ült. 

A vádlott 2021 januárjában ivott ugyan, de elvállalta több utas szállítását, majd lesodródott az útról, a balesetben pedig az egyik utasa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi 2021 márciusában és augusztusában is ittasan okozott baleseteket, ezen alkalmakkor azonban személyi sérülés nem történt. 

A több rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés, illetve a közúti baleset gondatlan okozásának vétségén túlmenően a férfinak azért is felelnie kell, mert 2021 júniusát követően háromszor is annak ellenére vezetett autót, hogy őt a bíróság a járművezetéstől korábban már eltiltotta. A sorozatosan elkövetett bűncselekmények miatt a rendőrök az utolsó esetet követően őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét. 

A vádiratban az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, illetve végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?