Nosztalgiázzunk a 750 éves Győr utolsó fél évszázadáról!  (GALÉRIA)

Hétpróba és békavadászat Győrújbaráton 
14. rész

Nincs már állandó reggeli torna, s éjjeli túra helyett a nappali van szokásban. Az egekbe futó falépcső kővé változott, de nem felejtjük elődjét, amin a lefelé út extrém sportnak, a visszaút gyalogtúrának számított. Rendszerint az alsó tagozatosok kerültek a csehszlovák, tiroli faházakba, míg a nagyobbak – mint egy 200-an – a hatszemélyes sátrakban aludtak. 

Hatalmas viharral indult a tábor 

Kivéve épp a nyitás évét, mert ahhoz a természetnek is volt szava. A zászlófelvonást 1979. június 18-án tartották, szakadó esőben. A vihar vitte a sátrakat, katonák pótolták őket, s a gyerekek segítettek a körülárkolásban. Az első rajnaplók megemlékeznek erről:  „Áztunk-fáztunk, gyalogoltunk, állandóan lépcsőt másztunk” –  örökítette meg az egyik raj az első búcsúesten (Forrás: Gy. M. J. V. Önkormányzata). 

Ami változatlan, hogy a híres 24-es faház az utolsó, onnan lesétálni maga volt a „hétpróba”. Máig meg is küzdenek az iskolák, hogy kié (ne) legyen a legfelső szint, s a táborvezető Fehérné Bocska Erzsébet forgót alkalmaz a beosztásnál. A legnépszerűbbek az új faházak – öt van lent az altáborban, összesen nyolcvan férőhellyel, ott, ahol korábban a sátortábor állt. De tíz darab sátrat is meghagytak azért a nosztalgia kedvéért. 

– Még fel tudok sétálni a harmadik szintre, de azért jobban örülök, ha fiatal nevelőé lesz a huszonnégyes ház –  mondta az egyik régi táboroztató, Völgyi Zsolt. – Egyszer megkaptam ezt a lenti kőbódét, erre éjjel kettőkor óriási zsibvásár hallatszott odafentről. Elindul tam a lépcsőn. Néztem az egyik házat, üres volt. Néztem a másikat, az is, mondom, ennyien nem lehetnek kint. Hát a harmadikban volt mindenki – meséli. 

A nevelők rejtőztek a bokorban  

Az igazi „Hétpróbán” – amit a tábor második vezetője talált ki a ‘80-as évek elején – a lépcső az „Üveghegyet” jelentette, s meg kellett küzdeni egy kőbölénnyel, összegyűjteni a boszorkányrőzsét, végigmenni este az erdei úton. Az éjszakai bátorságpróbán háromszáz métert tett az ember a sötét erdőben – míg a pedagógusok a bokrokban rejtőzve vigyáztak a gyerekekre. – Minket a gondnok ijesztgetett lepedőben – emlékszik Tóth Péter, aki a ‘80-as évek közepétől táborozott Győrújbaráton. – A híres papírbéka-vadászaton a valódi békát is elfogadták, természetesen több nappal korábban összegyűjtöttünk egy tucatot, amit a faházban tároltunk vizeskancsóban. 

A medence sokkal jobb lett 

Sok minden előnyére változott, és sok minden elmúlt, hogy az idő elvégezhesse rajta a megszépítés feladatát. Ma már éjjeli őrök ülnek a kapunál, ahol a sorompót dicsőség volt őrizni, néha beeresztve a begördülő buszt, néha csak úgy néha játékból nyitni-csukni. A falovacskák rég eltűntek s a facölöpök helyére is betonlépcső épült a „Guantanamerát” visszazengő tűzrakónál. A kiskönyvtár közösségi ház lett, a favárat – amely 1980-ban a Hídépítő Vállalat ajándéka volt – lebontották.  

A medencét is nosztalgia övezi, de felesleges visszasírni az 1981-re elkészült Rábatext-ajándékot, jobban járnak a mai gyerekek. A feszített víztükrű medence hőségben tele van, néha táncolnak is a vízében, mert közösségi programról egész héten gondoskodnak az animátorok.  

Az „1981”-es repülőgép 

Emlékszünk a repülőre és a tankra, egy facebookozó a Régi Győr oldalán számolt be arról, hogy a Google segítségével megtalálta az „1981”-es feliratú vadászgépet, ami a tábor területén kívül állt. A német Schwenningen am Neckar repülőmúzeumában van most, nevét a leselejtezés éve miatt kapta, előtte még 225-ös oldal számmal tartották nyilván. Hajtóművében állítólag darazsak fészkeltek, ami könnyen lehet, még ha Győrújbaráton mindennek volt is valami legendája. 

A rendmániás Vicente bácsi 

Minden felnőtt emlegeti a chilei Vicente bácsit, aki aligha sejthette, hogy jelképpé válik. A Pinochet-diktatúra üldözöttje 1994-ig ne velőként dolgozott Győrben, többek között a Kossuth-iskolában. A gyerekek egyik kedves időtöltése volt, hogy elmondatták vele az összes nevét, mi már csak kettőt tudunk: Vicente Aranis. Híres volt rendszeretetéről és így jobb helyre nem is kerülhetett volna, mint Győrújbarátra, ahol reggel diákküldöttségek pontozták a faházak rendjét. Egy volt nevelő, akit a táborban Teknőc Ernőnek hívtak, legyőzte faházával Vicentéét a tisztasági versenyben, s a chilei férfi majd megpukkadt a méregtől - mesélte később a szerzőnek „Teknőc Ernő”, azaz Szántó Csaba. (K2 - L. B., 2014. júl. 26.) 

Legendák keringtek Vicente körül, az igazság az volt, hogy az 1940-es születésű nevelőt fogva tartották ’73-ban a santiagói stadionban, kínozták többezer sorstársa közt (K2 - L. B., 2014. júl. 26.). Néhány évvel a Pinochet-rezsim leváltása után Bécsen keresztül hazatért Chilébe, a családjához. 

Lőtért akartak a Lila hegyen  

Fehérné Bocska Erzsébet 29 éve vezeti a tábort. Ma már akad iskola, amelyik nem küld diákot, de így is mindig telt házzal, évi 2800-3000 táborozóval üzemelnek, s ma is a legolcsóbb tábor az országban. Tehát ha jól számolunk, lehetünk mi győriek – kicsik és nagyok – százhúszezren, akik táboroztunk a Lila hegyen, a nemzetközi gyermekévre elkészült terület fáinak árnyékában. Mert a fák is szépen megnőttek, az erdőgazdaság ötvenet-hetvenet ültetett belőlük annak idején. 

Az egész gyermektábor megálmodója pedig nemrég hunyt el, ő Lakatos László, a megyei pártbizottság első titkára volt. Nyolc évvel ezelőtt mesélte, hogy Tadzsikisztán távoli hegyei közt látott hasonló tábort s onnan kölcsönözte az ötletet. „Eldöntöttem: ha olyan pozícióba kerülök, felépíttetem. (K2 - L. B., 2014. júl. 26.) Győrújbarátiként gyakran sétáltam ki a hegyre, (…) beleszerettem és megfogadtam, hogy amíg én élek, itt ugyan nem lesz lőtér - mert azt tervezték”. 

Ez is történelem: először huzavonával járt, mire végül ellenvélemény nélkül átadták Győrnek a Lila hegyi téeszterületet, először használatba majd a város tulajdonába. Jól beállt, idős erdőterületet is magába foglaló rész volt, s voltak a győrújbaráti téeszben olyan vezetőségi tagok, akik keményen küzdöttek érte, jóllehet a végén meghatározó szavuk nem volt. 

Lakatos László összehívta a cégeket, először Horváth Edétől kért támogatást, a Rába nyolcszázezret ajánlott. Aztán jött a többi, a Graboplast, a Gardénia, végül 3 és fél millió forint jött össze a faházakra. A katonák 150 ezer köbméter földet mozgattak meg a három lépcső kialakításához, a szülők pedig társadalmi munkában segítettek.  

Örülök – mondta korábban a K2-nek Lakatos László – , hogy jó kezekben van, hogy nem hagyták veszni a faházakat, s hogy ma is a gyerekek örömét szolgálja.”