Nem mindegy, hogy mikor és merre dől

veszélyes fakivágás

Nincs mese, ha veszélyes, ki kell vágni: önkormányzat, vízügyi igazgatóság és horgász szövetség is indokolt esetben kéri a kezelésében lévő területeken az idős, beteg, kidőlés előtti faállomány eltávolítását. Hatósági engedéllyel zajlik a munka, ahol lehet, pótolják az állományt. Csütörtökön az Aranypart II-n vágnak ki két veszélyes fát a csónakkikötőnél.

Tavasszal a regionális vízügyi igazgatóság jegyzői engedéllyel vágta a veszélyes fákat Mosonmagyaróváron, a Lajta parti sávján, a Malom-ági Lajta-torkolat feletti szakaszon, a Toldi utca mellett és az árvízvédelmi töltés rézsűjében. A helyben lakók által bejelentett idős, beteg, balesetveszélyes, csúcsszáraz, vagy a vízügyi fenntartási munkákat akadályozó fákat döntöttek ki, majd rendezték a területet is, a fahulladékot elvitték. A Lajta parti sávján az előírások és a távlati fenntartási munkák végzés és a keskeny helyszín okén nem volt lehetőség a fapótlásra.

fakivágás

Győrben hasonló a helyzet, ilyen fák kivágása hatósági engedéllyel azokon a helyszíneken lehetséges, ahol többek között a fa balesetveszélyes, a növény egészségi állapota indokolja, a fa túl közel nőtt az épülethez, közművek vannak veszélyben, vagy fejlesztések miatt más növények telepítésére kerül sor.

A munka folyamatos: november 11-én, csütörtökön reggel 9 órakor a katasztrófavédelem az Aranypart II. 3. számú csónakkikötőnél két veszélyes fát távolít el a megyei horgász szövetség bejelentésére reagálva. A faállomány kezelője kéri, hogy a munka biztonságos elvégzése és a csónakok biztonsága érdekében a ladikokat az akciónap előtt vigyék el a kikötőből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?