Miért nincs kedvezmény? Másfél hónap után megjött a válasz

Benzinár
Magyarország |

Amíg a benzin hatósági áras, addig a MOL kútjain ne számítsanak árkedvezményre a partnerkártyát felmutató autósok – tudtuk meg a cégtől. 

Még tavaly, egészen pontosan november 29-én megírtuk, hogy korábban volt azonnali árkedvezmény a MOL-kutakon a partnerkártya birtokosainak. Akkorra, az árplafon bevezetése után, ez megszűnt. De maradt a pontgyűjtés és a matrica a táskavásárláshoz. Ezt a benzinkutas közölte velem, korrekt módon.  

Azt is megírtuk, hogy az interneten erről szóló infót nem találtunk, e-mailes kérdésünkre a cég nem válaszolt. Nos, jó hírem van: megjött a válasz. A november 24-én küldött levelemre január 8-án. 

Ami a lényeget illeti, ezt írták: 

„Mint bizonyára Ön is értesült róla, Magyarország Kormánya 2021.11.15-i hatállyal három hónapra hatósági árassá tette az ESZ-95-ös minőségi fokozatú motorbenzint és a 2710 20 11 KN-kódú dízelgázolajat. A rendelet szerint ezen üzemanyagok legmagasabb kiskereskedelmi bruttó ára 480,- Ft lehet literenként. Ez a szabályozás a kártyás árképzésünket – amely piaci alapú árazásra épült – alapvetően érinti és így a hatósági ár megjelenése felülírja a piaci alapú modell szerinti árazásunkat. Így mindaddig, amíg ezen termékek hatósági árasak, a töltőállomási árból adott kedvezmény (6 Ft/l) alkalmazása felfüggesztésre kerül.” 

Ez tiszta sor, ha nekik tegyük fel ráfizetéses a hatósági áron adni a benzint, akkor senki ne várja, hogy még kedvezményt is adjanak. A kedvezmény az általuk kikalkulált árra jár, nem a kormány által ki kijelölt után. Nincs is ezzel semmi gond.

Meg igazából azzal sem, hogy ezt nem kürtölték világgá, végül is a benzinkutas tette a dolgát, igaz tankolás után, de még fizetés előtt megtudtam, mi a pálya. A nekem küldött levél pedig alapos, udvarias, és még bíztatásképpen megjegyzik: „Elnézését kérjük a kellemetlenségek miatt, bízunk benne, hogy hamarosan ismételten lehetővé válik a kedvezmény érvényesítése a normál üzemanyagok esetében is.” 

Mindezek miatt nem háborodok fel túlzottan azon, hogy egy levélben feltett egyszerű kérdésre –amire bevallom, magam is tudtam a megfejtést – 44 nap után sikerült megkapnom a választ. Igaz, a levelet ketten is aláírták, a kiskereskedelem operáció vezető és az ügyfélszolgálati csoportvezető. Ebből sejtem is, hány kézen mehetett át az én kis problémám, és mi tartott ilyen sokáig.   

És még valamit üzenek: kérem, ne írjanak ilyen – sajnos a hivataloskodó beszédben és írásban szinte kötelező – magyartalan megfogalmazással, mint a „kedvezmény alkalmazása felfüggesztésre kerül”, vagy „tájékoztató levél került kiküldésre”.  Felfüggesztettük, kiküldtük, kész! Köszönöm!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?