Megjöttek a vadludak, de felfelé tekingetnek

darvak, vadludak
Fertő-táj |

Darvak és vadludak zsivajától hangos a Fertő-táj, megérkeztek többezres csapataik. Hetekig maradnak, majd indulnak dél felé. Az éhes ragadozókat, elsősorban a sasokat is odacsalogatták.

A daru ősszel, észak-európai fészkelőhelyeikről a görögországi és észak-afrikai telelőterületekre tartó útjuk alatt akár hetekig is elidőznek hazánkban. A Fertő-Hanság Nemzeti Park szakemberei arról számoltak be, hogy az óriási csapatokba verődött madarak naponta kétszer egyszerre kelnek szárnyra; a tavi éjszakázóhelyeiket kora reggel elhagyva kihúznak a környező tarlókra táplálkozni, míg este visszatérnek a biztonságot jelentő vizekre. Az elöl repülő madár hamarabb elfárad, ezért változtatják helyüket a csoportban.

Az évnek ebben a szakaszában sokezres csapatokban érkeznek meg hozzánk a téli vadlúdcsapatok is. Mire északról hozzánk érnek, már több mint 4000 kilométert tettek meg az Urál vonulatain át Ukrajna érintésével egészen a Kisalföldig. A sarkvidéken költő lúdfajok közül most a nagy lilikek figyelhetők meg óriási számban a Fertőt környező szikes tavakon, csapataikkal vegyülnek a nálunk fészkelő nyári ludak és megfigyelhető közöttük néhány fokozottan védett vörösnyakú lúd és kis lilik is.

A vadlúdtömegek vonzzák az éhes ragadozókat. A felfelé tekintgető, majd egyszerre felrebbenő madársereg jelzi, hogy rétisas vagy parlagi sas van a közelben. Kis szerencsével meg is pillanthatjuk e csúcsragadozókat, amint a csapatok körül portyáznak zsákmányt remélve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?