Még kevesebb kormorán lőhető

kormorán
Győr-Moson-Sopron |

Évről évre kevesebb kormorán gyéríttethet a Győr-Moson-Sopron megyei horgász szövetség a kiadott engedélyek alapján. A hatóság ezt azzal indokolta, hogy sokat csökkent a madárállomány nagysága.

„Megkezdődött a kormorángyérítés. Sajnos, az idei évben tovább csökkentette a természetvédelmi hatóság a kilőhető kárókatonák számát 175 darabra a korábbi 300-ról. Indokként a kormoránok nagyon lecsökkent számát adták” – közölte közösségi oldalán a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége. Volt olyan év, hogy 800 példány került puskavégre.

A madarak évente országosan százmilliós kárt tesznek a halállományban, becslések szerint egy átlagos évben mintegy háromezer tonna halat fognak ki a magyarországi vizekből.

Kilövésükre sok feltételt szabnak a szakhatóságok: lesből nem lőhetők, ólomsörétes golyót sem kaphatnak – az acél viszont nehezebben üti át tollukat. Három telepüknél – Dunaszigeten, Ásványrárón és Gönyűn – a jogszabály szerint fészkeléskor nem gyéríthetnek.

kormorán
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?