Mától regisztrálhat gyermeke oltására Magyarországon (FRISSÍTVE!)

gyerekek oltása

Bécsben december 4-én elkezdték az 5–11 éves gyerekek oltását, szerdától a magyar szülők is regisztrálhatják gyerekeiket az oltásra. Mutatjuk, hogyan.

Az előző koronavírus-hullámhoz képest jóval több most a koronavírusos gyerek Magyarországon, december elején a regisztrált (15 év alatti betegek) száma rekordot döntött. Szerencsére kevesen kerültek közülük kórházba, de az oltást a szakemberek náluk is szorgalmazzák. A védőoltások ugyanis az 5–11 éves korosztály esetében is elsősorban a betegség súlyos lefolyását, a long-Covid-szindrómát és a sokszervi gyulladás kialakulását akadályozzák meg. Lássuk a legfontosabbakat:  

Hol oltják a gyerekeket? 

A gyerekek oltását a gyerekoltásokra kijelölt kórházi oltópontokon, és ha van rá igény, a házi gyermekorvosoknál is tervezik. Épp ma adtuk hírül, hogy Győrben, a Petz-kórházban az oltásokat már csak egy helyen, az „A” épületben végzik. A házi gyerekorvosok december 7-ig kaptak időt annak feltérképezésére, hány szülő szeretné a gyermekét az ő rendelőjükben beoltatni. Az oltás első napjaiban várhatóan egyedül azoknak a gyerekeknek tudnak oltóanyagot biztosítani, akiknek a szülei december 7-ig igényelték azt. 

Mikor kezdődik az 5–11 évesek oltása? 

A vakcinák várhatóan december 13-án érkeznek, december 14-én pedig már lesz az országban ennek a korosztálynak szánt vakcinaszállítmány. Kétmillió Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra a korosztály számára, s a kárcsak a 12–15 éves korosztálynál, itt is kizárólag Pfizer-vakcinával oltják be a gyerekeket. Az oltásból az 5–11 évesek is két dózist kapnak, három hét különbséggel. A szülők mától regisztrálhatnak online, hogy oltási időpontot foglaljanak – amit az online regisztráció során meg kell adniuk:  

  • a gyermek neve; 
  • az életkora; 
  • a tajszáma; 
  • a lakcíme; 
  • a szülő elérhetőségei. 

Ha a szülő saját e-mail-címével már korábban regisztrált oltásra, akkor a gyermek regisztrációjához új e-mail-címet kell létrehoznia. 

Mit kell magunkkal vinnünk az oltásra?  

  • A gyermek tajkártyáját; 
  • egy, a személyazonosságát igazoló dokumentumot; 
  • a szülői hozzájáruló nyilatkozatot; 
  • az esetleges betegségekről szóló nyilatkozatot. 

Milyen tünetekre, mellékhatásokra számíthatnak oltás után a gyerekek? 

Az eddigi külföldi tapasztalatok alapján komolyabb oltási reakcióktól az 5–11 éves gyermekek esetében sem kell tartani. A külföldi tapasztalatok szerint az oltási reakciók teljesen megegyeznek az idősebb gyerekek, illetve a felnőttek esetében tapasztalható mellékhatásokkal: egy kis izomfájdalom, bőrpír vagy duzzanat jelentkezik az oltás helyén, ugyanakkor ezek a tünetek egy-két napon belül elmúlnak. Ráadásul a felnőttekhez képest a gyermekeknél ritkábban és sokkal kevesebb mellékhatás jelentkezik, súlyos oltási reakciót pedig – mint például a szívizomgyulladást vagy anafilaxiás reakciót – abszolút nem tapasztaltak. 

Van-e kizáró ok?  

A gyermekeknek, akiknek esetleg korábban súlyos allergiás reakciójuk volt, intézményi háttérrel javasolt az oltás felvétele. Szintén az orvos kezében van a döntés az oltás időpontjáról akkor is, ha az oltásra váró gyermek immunrendszert gyengítő kezelést kap. Akut lázas betegség esetén pedig mindenképpen meg kell várni, amíg a gyermek meggyógyul. (Forrás: Index) 

Frissítés! 

A Telex több munkatársa is azzal indította a napot, hogy megnézze, hogyan kell a gyerekeket regisztrálni. Többen úgy gondolták, elég a gyermekük TAJ számát és egyéb adatait beírni az EESZT felületén, de innen visszapattantak, a rendszer azt a választ adta, hogy nem jogosultak a regisztrációra. A koronavírusról tájékoztató központi telefonszámon keresztül viszont megtudták, pontosan hogy kell regisztrálni a gyerekeket. Ezek alapján a regisztráció menete a következő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?