Márciusban indulhat a szigetközi út felújítása

útfelújítás
Győrzámoly |

Már csak néhány hét, s elindul a szigetközi út győrzámolyi szakaszának felújítása – a munkaterületet már januárban átadták. Összesen 3071 métert két rétegben újraaszfaltoznak, de többek közt a csapadékvíz-elvezetést is korszerűsítik. Az építkezés várhatóan március közepén kezdődik és június végéig tart.

A fejlesztést a Magyar Közút végzi, a Magyar Falu Program kerete biztosítja a költségeket. A tervek tartalmazzák 3071 méter felújítását (két rétegben az újra aszfaltozását), a zámolyi-csatorna feletti híd felújítását, 77,3 méter járda építését, amely összeköti az Ancsali utat az autóbusz megállóval – számolt be a fejlesztésről Pulai Nikoletta győrzámolyi polgármester testületi ülésen. Emellett a beruházásban szerepel a csapadékvíz-elvezetés korszerűsítése (adott szakaszon új építését, tisztítást, víznyelő aknák építésé), két új gyalogátkelőhely létesítése, a kapcsolódó járdák megépítésével együtt, s mind a 8 buszöböl esetében a meglévő betonburkolat - a fellépőszigetek kiemelt szegélyének – és a fellépőszigetek aszfaltburkolatának átépítése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?