Legkésőbb januárban drágul nagyot a kenyér

Legkésőbb januárban drágul nagyot a kenyér

Az állandóan emelkedő benzinár csak a jéghegy csúcsa, legfőbb ételünk, a kenyér ára magában hordozza a liszt brutális drágulását és a minimálbér emelkedését is. Legalább 15, százalékot a legnagyobb pékségek is emelnek, de reális jövő év első feléig a 30-40 százalék.

Az alapanyag, az üzemanyag és a bérek együttes emelkedését előre még nem látják, de az év első felére 30-40 százalékkal is emelkedhet a költség, s ezt egy kis pékség nem tudja lenyelni – mondja az öttevényi Ifjú Péter.

A kézműves péksütemény-termékeket készítő Ifjú Pékség tulajdonosa az Új Szónak elmondta: három-négy hét alatt kétszer drágult a liszt a búza világpiaci árának köszönhetően. De felszökött minden egyéb segédanyag - a sajt, a margarin - ára is. Aztán ott a minimálbér, ami januártól várhatóan ismét növekszik, s csak harmadik tényező a tartósan dráguló üzemanyag, ami nemcsak az alapanyagok árába épéül be, hanem közvetlenül a pékségek fuvardíját is meghatározza.

„Sajnos minden nálunk csapódik le végül. Amikor a beszállító emel, követnünk kell, mert ha a bevétel csökken, nem tudunk fejleszteni, s egy pékségnek az a végét jelenti. Azt gondolom, hogy november másodikától tizenöt százalékkal kell emelnünk, s januárban – ezt még pontosan nem látjuk előre, mert függ a bértől, az inflációtól - számolhatunk egy újabb tizenöt-húsz százalékkal - mondta Ifjú Péter. Kérdésünkre hozzátette: jelentősebb emeléseknél sem változik a jellemzően falusi vásárlók szokása, sem a családok „kenyéradagja”. „Az viszont már jellemző, hogy amíg hónap elején a kenyér és a zsemle közé becsúszik a háztartásoknál valami édes termék is, hó végén csak a kenyér és a zsemle marad – mondja Ifjú Péter.

A Pedró Pékség is emel, várhatóan 15 százalékkal januártól, idén év elején nem drágított. Vajda Péter tulajdonos szerint is elsősorban az alapanyagok és a bérek áremelkedése áll a háttérben, az alapanyagban tulajdonképpen benne van közvetve a benzinár. A cég logisztikai költsége egyébként viszonylag nem nagy szelete az egésznek, a mostani benzináremelés körülbelül 250 ezer forinttal fogja növelni. „Ezt még önmagában el tudjuk viselni, s nem terheljük rá a fogyasztóra – mondja.

Hírgrafika: Sudár Éva

A Lipóti Pékség tulajdonosa, Tóth Péter azt mondja: náluk főként az éjszakai munka jelent drágító tényezőt, de az alapanyag, a liszt is, amely jövő nyárig duplájára fog emelkedni.

„Egyelőre februárig várunk az emeléssel, szeptemberben hét százalékkal növeltük az árakat, s feltehetően koratavasszal lesz szükség újabb hét százalakra.”

Az építőiparban az üzemanyag elsősorban a gázolaj, s Szabó Ákos szakértő szerint drágulást hoz az energiahordozók, a szénhidrogénalapú energia és a szigeteléshez szükséges kőolajszármazékok árának emelkedése. Mindez 5-8 vagy akár 10 vagy 12 százalékos növekedést jelent egy épület esetében, ebből 4-5 százalék azonnal megjelenik, s februárig számíthatunk még egyszer ennyire. A költség kihat majd az új lakások árára, ami húzza a használt lakásét, s könnyen lehet, hogy ilyen tartós üzemenyag-áremelkedés miatt nem éri majd meg a város agglomerációjába költözni. Hiszen családonként a két autó folyamatos tankolása extrém módon megdrágul.

S mégis lehet mindennek pozitív hatása - mutat rá Szabó Ákos -, hogy felértékelődik az építkezéseknél a zöldítés, a jó szigetelés, a megújuló energia szerepe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?