Kerkez már vasárnap és hétfőn is az első csapat keretével edzett. Fotó: acmilan.com
Kerkez a Milan keretében a Roma ellen?
Lassan egy éve, hogy az ETO-tól a Milanhoz igazolt Kerkez Milos. Eddig a Primavera csapatban játszott, de úgy tűnik, csütörtökön eljöhet az ideje, bekerülhet a Roma elleni meccskeretbe.
A milánóiak három fontos játékosukat is kénytelenek nélkülözni az Afrika Kupa miatt, így a két középpályás Kessie és Bennacer mellett a balhátvéd Ballo-Toure játékára sem számíthat Stefano Pioli vezetőedző – írja a csakfoci.hu. Ez pedig – akár hetekig - megnyithatja az utat a magyar utánpótlás-válogatott balhátvéd, Kerkez Milos előtt, akit a milannews24.com értesülése szerint nagy eséllyel nevezni fog a meccskeretbe Pioli mester. A portál úgy tudja, a 18 éves játékos már vasárnap és hétfőn is az első csapat keretével edzett a Mourinho vezette AS Roma elleni bajnokira készülve. Kerkez nyáron felkészülési meccsen már két gólt is szerzett a felnőtt csapatban, tétmérkőzésen viszont még nem volt a keretben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.