Kattintás a Régi Győrre: Eltűnt és bújócskát játszó szobrok nyomában (GALÉRIA)

retró
Győr |

A Facebookon a Régi Győr külön albumban kezeli a város meglévő eltűnt szobrait, feltűnő, hogy olyan szobrokat is hiányol a közvélemény, amik csak elköltöztek vagy pontosan ott állnak, ahol eddig. A kereséshez segítségük vesszük ehhez Orbánné Horváth Márta Győri emlékhelyek és köztéri alkotások című, 2006-ban kiadott könyvét. Tekintsük meg a képgalériát is!

Keresik például a Régi Győrön a Köztelek utca 3. előtti Ülő nőt, pedig Kucs Béla mészkő alkotása ugyanott található, ahová 1968-ban helyezték Győr-Szigetben. 

Ugyanez sajnos nem mondható el a tőle nem messze 1961-ben felállított, Szandai Sándor-féle galambos hölgyről. Két évtizede sincs, hogy a volt Mazsola cukrászdához közeli alkotást meglovasították, de talapzata nem kellett nekik, feldöntve hever most is a Radnóti utcában. 

Ugyanennek a kornak a nőideálja jelenik meg a Szent István út 57. előtti textilmunkásnő szobrában, 1962-ben állították fel Somogyi Árpád alkotását. Szegény „hölgy” mellett mindig hatalmas volt a forgalom, s csak saját elsötétült ruháját nem moshatja ki senki a textilmunkásnőnek, aki egyébként a szájhagyomány „Katinak” is becéz. 

Érdekes, hogy valaki hiányolta a Facebookon a meghatóan szép Bartók-emlékművet is, amelyet Borsos Miklós készített. Pedig ma is ott áll a Bartók Béla út 29. előtt. Néhány éve megtisztították a csúf feliratoktól a hófehér galambot, aminek van egy sötét színű mása is, az a Farkasréti temetőben áll Bartók 1988-ban hazahozott földi maradványai fölött. 

Egyébként a Borsos-szobor felállítása előtt tíz éven át egy kis Bartók-portréval adóztak a világhírű zeneszerző emlékének ugyanitt, azt Melocco Miklós készítette. A művész korai műve nem lett minden győri kedvence, amiről nem Melocco tehetett, magas talapzaton a kis lehajtott fej elveszett a térben. Ráadásul egy olvasó szerint „a szoborfejet szombaton reggel szinte lopva állították a talapzatra egy fővárosi rendszámú tehergépkocsiról”. (Kisalföld, 1969. október 25.) De a cikk szerzője jóstehetség volt, mert leszögezte, hogy a szobor „legfeljebb a Bartók Béla zeneiskola csarnokába való”. Pontosan oda is került 1979-ben, ma is megtaláljuk a Simor-téren. 

Talán még a Mosolygó Vénusznál is többet szenvedett Olcsai Kiss István munkásszobra, amit 1968-ban állítottak fel az akkori pártbizottság előtt az Árpád út elején.  Sokszor döntötték fel szabados indulatból a rendszerváltáskor, s az MSZP, az élén néhai Bakó Ferenccel tiltakozott ez ellen, mondván, hogy ez egy fiatal munkás szobra, s nem a kommunizmust jelképezi.  

Facebookozók keresik Alexovics László 1952-es mészkő szobrát is, ami a Rába Budai úti udvarán állt. Vele annyi történt, hogy az épület lebontása után, 2004-ben a reptéri telephelyre költözött a gyárközponttal együtt. 

A tanácsi csónakházban - ma Amstel Hattyú – is sokan megfordultak, hogy megismerjék Ispánki József 1967-es „Sellőjét”. Érdekesség, hogy a bájos aktnak másolata is van, a kaposvári fürdőben tizenegy évvel a győri után, 1978-ban állították fel ugyanezzel a névvel. 

S végül két kérdés: tudják-e, hol állt korábban Kisfaludy Károly szobra, és miért tűnt el a kőrkorlátja?  

A Radón állt a mai étterem helyén, s a lebontott Kioszk 1917-es építése miatt helyezték hajdan a mai Bécsikapu térre. Ami korlátját illeti: 1952-53-ban, amikor az alsó pályás vashíd helyére felső pályás épült, az új hídfők miatt egy méterrel megemelkedett a folyópart terepszintje. Ehhez a teret is igazítani kellett, ami „elnyelte a karmelita templom bejárati lépcsőit” és a korlátot is. (lásd: Fátay Tamás: Győr, városépítés és városrendezés). 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?