Kattintás a Régi Győrre: biztos, hogy mindenre emlékszünk a vasútállomásról? (GALÉRIA)

Többször bővítették a lebombázott állomás helyén épült - sokat szidott, Sztálin-barokk stílusú épületet és magát az állomást, ami 1959-ben 8 millió forintból két újabb sínpárt kapott, két szigetperont. A létesítmény születésétől kezdve céltáblája volt a győriek - vagyis az újságolvasók - panaszainak. Tehát:  

Szabadott-e dohányozni 1975-ben? 

A mostani újságos büfé helyén nyílt ’75-ben a tejbár, s ha mindenhol máshol megengedett volt is a füstölés, az új bárban megtiltották. Az alkohol- és nikotinmentes bárban - amely az újság szerint „tavasszal még részegek tanyája volt” - júniusban műanyag asztalokat húztaka padok helyére. A pultnál elvileg 15-féle tejtermék és üdítő szerepelt a „tejlapon". Reggel hattól este hatig kapni lehetett zacskós tejet, kakaót és friss süteményt. (Kisalföld, 1975. július 10.) 

Volt-e vízcsap? 

Az első két évben hiába kereste a megfáradt utas, egyetlen csap volt, mégpedig „ipari víz” felirattal, mert egyenesen a Rábából folyt. Olvasói panasz nyomán 1961-ben kihelyezték a márványmedencés csapokat a második és harmadik peron közé, s az egyik váróteremben is felszereltek egyet. 

Volt-e pad? 

Eleinte nem, bármilyen hihetetlen. Hatvannégyben az idősek a beton virágtartókon pihentek meg, jobb híján. Ez is egy nyilvános levél alapján jutott el a MÁV budapesti igazgatóságáig, és padokat helyeztett ki.  

Mit adtak a moziban? 

Békebeli, unalmas és népszerűtlen híradómozi volt, ami kétszer is megnyílt. és kétszer is becsukott. Először még 77-ben adták át a Széchenyi téri Rába Művelődési Központban (a Lloydban), két hónapig működött, s húsz előadás során 5-ös nézőátlagot hozott. Aztán 1982-ben újra próbálkoztak vele, mintegy öt hónapnyi engedélyeztetés és előkészítés után, társadalmi egyetértésben.

Mennyi egér volt a váróban? Sok vagy kevés? 

Joggal mondják erre, hogy relatív. Hallgassunk a kor takarítónőjére, aki 1963-ban megnyugtatta a riportert: „már sokkal kevesebb az egér, mint tavaly” (Kisalföld, 1963. november 13.).A váróteremben papír- és rongyfoszlányok hevertek cigicsikk, gyufásdoboz mellett, a kő pedig szürke volt a portól. Kevés és rossz minőségű a felmosó - panaszolta az asszony -, szódát csak bútormosásra kapnak. A kocsik sem voltak jobbak, mindenki a takarítókat szidta, pedig szegények porszívót talán nem is láttak, kannával, seprűvel, ronggyal mászkáltak, 5,60-as órabérért. Át is mentek a gyárba a dolgozni jobb pénzért. S ha már itt tartunk egyébként, a dolgozók mosdótálban mosakodtak, a hetvenes évek közepéig, amikor 7 millió forintból átadták a szociális épületet. Itt a kézi mosdótál uralmát egy 300 személyes fürdőhelyiség vette át, a dolgozóknak pedig biztosították a háromszori melegétkeztetést. 

Hány évig működött a kínai étterem? 

Érdekes, milyen nosztalgia övezi, pedig pár hónapig működött a ’90-es évek első felében. Ha háttal álltunk a főbejáratnak, akkor jobbra fent, a karzaton volt, s „igazi kínai szakácsok főztek, látványos woksütéssel a paraván mögött". A MÁV még évek múltán, 1996-ban is kereste a kínaiakat az adósság meg a szerződések miatt, de már nem voltak sem a paraván mögött, sem az országban. (Kisalföld, 1996. január 11.) 

És hol volt a könyvtár?  

Az állomás átadása után három évvel működött egy könyvtárféleség a kultúrváróteremben, ahol zálogért lehetett könyvet kérni. Nem volt rá igény, találják ki, miért? Mert az utasoknak nem maradt idejük kiolvasni egy könyvet a vonatindulásig. Ezt felismerte a TIT, s javasolta a megyei könyvtárnak, hogy rendes, kölcsönzésre épülő rendszert hozzon létre (Kisalföld, 1961. május 14.). A karzat bal oldalán volt a könyvtár, a másik lépcső alatt pedig ma is látszik a felirat: „Feljárat a tanulók váróterméhez". 

Mit adott a szendvicsautomata?

Az aluljáróba vezető lépcső két oldalán álltak a híres szendvicsautomaták - s egy facebookos hozzászólás szerint cseh húszkoronással is működtek. Egyébként 2 forintért kis zsemlét adott, vékony vajjal megkenve, s egy szelet téliszalámival. 

Mit ábrázolt a vízicsikó? S hová lett? 

Egy igazi „régigyőrösnek” ez könnyű kérdés. Makrisz Agamemnon művét 1981-ben a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásához helyezték, ahol ma is áll. Az volt a baj a vízicsikóval, hogy csak az 1-es peronhoz érkezők látták. A MÁV-tól ingyen kapta meg a város, amit eredetileg 1962. augusztus 28-án húztak fel az állomás belső homlokzatára. A művész akkor azt mesélte: azért nyúlt a görög mitológiai alakhoz, mert ez jellemző Győrre, „a vizek városára", ahogy ekkoriban nevezték. „A hátán ülő nő, kezében fáklyát tartva az utazás jelképe. A szoborhoz tartozik még három folyó.” A vörösréz is jelkép volna, Győr ipari jellegére utalt vele a görög szobrász, akinek tervei alapján egy rábás Szlávits László szemmértékkel dolgozott, s milliméteres lemezből alkotta meg a szobrot. Így is mázsát nyom, míg egy öntvény 6 tonnás lett volna, nem bírta volna a fal. 

Kit, mit hallunk a hangszóróból? 

A Magyar Rádió híres bemondóját, Szalóczy Pált, akár a pesti kék metrón. A vidéki állomásokon 1997-ben állították be a gépi hangot, addigra a Déli és Nyugati pályaudvar már az ő hangján szólt. A mozaikszavak felmondásáról ekkoriban azt mesélte a cikk szerzőjének: órákon keresztül kellett ismételgetni hogy „Pozsonyba", meg „szombathelyi". De ez már törtrésze volt annak, amit a komputeres rendszer születésekor jelentett a munka, mert akkor mindent végig kellett zongorázni: „perckor, azonnal, elnézést, negyvenöt". Utána csak az új helynevekkel ruházták fel egy-egy állomás szókészletét, ám a megrendelő ki volt szolgáltatva a bemondónak, hiszen az egész rendszert az ő hangjára építették fel az alapszavaktól kezdve. 

Bezzeg ezelőtt 50-60 évvel! A hangosbeszélőt nem lehet megérteni, mert annyira recsegett. Viszont volt előny is: a Restiben ülők számára úgy mondták be a vonatindulást, hogy még legyen idejük fizetni és kiérni a peronra. Sőt, a pincér is szólt, ha az utazó vendég kérte. Ez volt a Resti specialitása. 

Miért vették le az órát? 

Hámor Vilmos újságíró írta meg a főbejárat feletti óráról 1978-ban, hogy mindig negyed nyolcat mutat. Másnap úgy oldották meg a problémát, hogy a mutatókat leszedték. Eltelt negyvenöt év. A kapu felett ott ásított a kisemmizett óra, most már csak a helyét látjuk.   

(Ha a tejivóról szeretne még többet  tudni, a Régi Győr honlapján olvashat róla. Az állomás történetéről pedig itt írnak.)