Jövő héten kiderül, kiknek marad a kerékbilincs

kerékbilincs
Győr |

Összehívta az útkezelő szervezet és a győri városrendészet vezetőit a győri polgármester, s azt kérte, pontosan határozzák meg, mely „autótípusok” nem állhatnak be személygépkocsi parkolókba, s ennek alapján büntessenek. Adyvárosban ugyanis sorra kaptak kerékbilincset az utóbbi napokban a kishaszonjárművek.

A napokban írtuk meg, hogy sorra kaptak kerékbilincset az elmúlt hetekben főként Adyvárosban azok a parkoló egyterű járművek, melyek forgalmi engedélyében áruszállító megnevezés szerepel – egy kiegészítő tábla jelzi ugyanis, hogy csak személygépkocsik állhatnak meg ott. Győri üzletek és szolgáltatók panaszkodnak, hogy így nem tudnak árut rakodni, miközben az ott élők szerint sokszor két parkolóhelyet is elfoglalnak (az éjszakára is ott ragadt) haszonjárművek, ezért saját otthonuk előtt nem tudnak megállni.

Tegnap Dézsi Csaba András polgármester közösségi oldalán már jelezte, hogy az ügyben összehívta az útkezelő szervezet és a győri városrendészet vezetőit. Megbeszélték azokat a szempontokat, amik alapján a jövő hétre kidolgozzák a kisteherautókra vonatkozó új parkolási szabályokat.

A ma reggeli rádióinterjúban aztán ezzel kapcsolatban elmondta: négy évvel ezelőtt hozták azt a szabályt, miszerint kisteherautók, furgonok nem állhatnának a lakótelepi parkolóhelyeken. Most azt kérte kollégáitól, pontosan határozzák meg, mely „autótípusok” nem állhatnak be személygépkocsi parkolókba, s ennek alapján büntessenek. Hozzátette, ha szakemberek dolgoznak ezeken a helyeken, akkor az útkezelőtől kérjenek (s kapnak) engedélyt a megállásra. Azt ígérte, parkoló zónákat is kiépítenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?