Iskolaigazgató: „Átérezzük a szörnyű tragédia súlyát”

temetés
Győr |

Holnap temetik Sümegen a tapolcai vasúti átjáróban történt baleset egyik áldozatát. Az egyetlen túlélőnek, a Győrben tanuló Melaninak portálunkon keresztül üzent iskolája, annak vezetője.

Kaukerné Kovács Edit, a Győri Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Technikum és Kollégium igazgatója az Új Szó kérdésére elmondta: visszavárják Melanit, bíznak abban, hogy mihamarabb felépül, sok erőt kívánnak neki a gyógyuláshoz.

Az osztályának sem könnyű a történteket feldolgozni, természetesen nagyon örültek, amikor kiderült, hogy Melani él, de átérzik a szörnyű tragédia súlyát. Az iskola pszichológusának segítségét kértem, szerdán beszélt velük."

Tegnap vízkereszt napi szentmisét tartottak a sümegi plébániatemplomban a tragikus autóbalesetben elhunyt fiatalok emlékére. A mise után gyertyagyújtással emlékeztek az elhunytakra.

A balesetben elhunyt Norbert - aki a sümegi Ramassetter Vince Általános Iskola egykori diákja, tehetséges sportolója volt - búcsúztatása január 14-én (pénteken) délután három órakor órakor lesz a sümegi temető ravatalozójánál. A másik sümegi áldozatot, Gergőt január 8-án (szombat) egy órakor helyezik örök nyugalomra ugyanott. Közben a Sümegi Szó értesülése szerint a szertartás miatt helyi civilek arra kérik a város vezetését, hogy legyen tekintettel a történtekre és halassza el a szintén január 8-ra meghirdetett város napi ünnepséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?