Így drágultak az árstoppal érintett termékek (MÉMEK A GALÉRIÁBAN)

árstop

Egy év alatt az étolaj 33 százalékkal drágult, a sertéscomb pedig  egyáltalán nem - derült ki a Pénzcentrum cikkéből. A portál annak a hat terméknek árát elemezte, amelyre nézve a kormány szerdán bejelentette az árstopot. Egyébként a Facebookon a mémek ötletbörzéje azonnal beindult, látszik, hogy az elmúlt másfél napban mindenki erről beszélt.

Az Orbán Viktor által bejelentett árstop után a Pénzcentrum megnézte, hogyan alakult a hat termék átlagára egy éves távlatban. Akadt, aminek az ára valóban szárnyalt, de olyan is, aminek drágulása az infláció alatt maradt. Mint olvashatták, hatósági árat vezetnek be hat termékre februártól, vagyis a tavaly októberi áron állítják meg az emelkedést, s a boltoknak is annyiért kell adni a kristálycukrot, a búzafinomlisztet, a napraforgó-étolajat, a sertéscombot, a csirkemellet és a 2,8 százalékos tehéntejet.

A portál a KSH havi ár-statisztikáiból számolt, s hangsúlyozta: az még egyáltalán nem biztos, hogy a számolási alapot a KSH által közölt átlagárak fogják adni. A rendelet megérkezéséig pedig ez ki sem derül.

Legjobban a napraforgó étolaj drágult egy év alatt, literenként 33,8 százalékkal, vagyis 533 forintról 713 forintra 2020 októberétől 2021 októberéig. Ez azt jelenti, hogy nemcsak benne van a TOP 25-ben, de egyetlen termék előzi meg: a gázolajé. De a 25-ben szerepel két másik is az árstoppal érintett hat közül: ezek a finomliszt és a csirkemellfilé. A liszt ára 14, míg a csirkéé 13,5 százalékkal emelkedett.

Ugyanakkor a kristálycukor kilós átlagára már nem szállt el ennyire: 244 forintról 261 forintra drágult. Ez 7 százalékot jelent, a csúcstól messze van, de az éves infláció felett jár. A 2,8 százalékos tartós tejé viszont csak 3 százalékkal emelkedett, 260 forintról 268 forintra, s ott van végül a sertéscomb kilója, aminek ára még csökken is: átlagára 1490-ről 1420 forintra.

E közben akadnak termékek, amik 21-22 százalékkal is drágultak, s nincsenek a listán: jóval többe kerül a tojás, a legfőbb élelmiszerünkért, a kenyérért pedig 12,7 százalékkal kellett 2020 októberéhez képest többet fizetni.

Az is kiderül az elemzésből, hogy a KSH átlagár-statisztikáját alapul véve mennyiért adják majd februártól az árstop által érintett termékeket. A napraforgó-étolaj literjét 713 forintért, a finomlisztet 203, a csirkemellfilé kilóját 1600, a kristálycukorét 261, az UHT tartós tej literjét 268, a sertéshús kilóját 1420 forint forintért.

S mennyit takaríthatunk meg a valamivel magasabb novemberi árakhoz képest, ha ismét októberi áron kapjuk a hatféle élelmiszert? A lisztén 15 forintot, a csirkemellfilén 30, a kristálycukron 6, a tejen 6 forintot, az olajon 7, a sertéscomb ára nem változik.

Galériánkban láthatják, a Facebook látogatóinak fantáziája rögtön belendült, helyenként ecettel, epével leöntve a tálalt humort.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?