Fotó: police.hu
Homályos volt a kép, de rugdalta az üvegajtót
Egy 27 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a győri nyomozók, mert egy bevásárlóközpontban erőszakosan viselkedett.
A rendőrségre vasárnap este 7 órakor bejelentés érkezett, hogy egy győri áruházban egy férfi agresszíven viselkedik a biztonsági őrrel, illetve az épület üvegét rugdossa. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a férfi nem akarta tudomásul venni, hogy a bolt bezár, az épületet el kell hagynia, ezért a biztonsági őrrel szemben fenyegetőleg lépett fel, illetve a bevásárlóközpont biztonsági üvegét több alkalommal megrúgta, amely az ott tartózkodó vásárlókban riadalmat keltett.
Az egyenruhások a garázdát elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították. A kihallgatása során a férfi elismerte és megbánta tettét. Már amennyire emlékezett rá. Elmondta ugyanis, hogy erőszakoskodása előtt alkoholt ivott, ezért nem igazán emlékszik arra, hogy pontosan mi játszódott le az áruházban. Ahogy mondta: „homályos a kép.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.