Gyorsulási verseny volt a győri éjszakában

gyorsulás
Győr |

Korábban bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy Győrben, a Tibormajori úton több alkalommal is illegális gyorsulási versenyt tartottak ismeretlenek. A jelzésre a Győri Rendőrkapitányság visszatérő ellenőrzéseket szervezett a helyszínen és annak közelében.  

A járőrök szolgálatuk során Győrszentiván felől közelítették meg a környéket vasárnapra virradó éjjel 0 óra 32 perckor. Arra figyeltek fel, hogy több személyautó, illetve mellette emberek várakoznak az út melletti füves részen.  A rendőrök szemtanúi lettek a versenynek. Látták, hogy két gépkocsi egymás mellett, a menetirányuk szerinti jobb és bal oldali forgalmi sávban álltak az úttesten, a 813-as számú főút irányában. A két jármű között, a szaggatott vonalon egy férfi állt, aki karlendítéssel „startjelzést” adott az indulásra. A két sofőr elindult és egymás mellett, folyamatosan gyorsuló sebességgel haladt. 

A rendőrök – megkülönböztető jelzést használva – követték a gyorsulási versenyben résztvevő kocsikat, majd a bal oldali sávban haladót megállították és intézkedtek a vezetőjével szemben. A járművezető, egy 20 éves helybéli fiatal a helyszínen elismerte cselekményét. Az egyenruhások közölték vele, hogy egyértelműen veszélyeztette a vele szemből érkező gépkocsi vezetőjének, valamint a jobb oldali sávban haladó kocsi vezetőjének életét és testi épségét is. A Győri Rendőrkapitányságon a fiatalemberrel szemben közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt büntetőeljárást indítanak. 

térkép
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?