Győri fogászat: egyetlen szlovákiai paciensünk sem mondta le a kezelést

fogászat
Győr |

Nemcsak vásárolni, fogászatra is ugyanúgy átjönnek múlt hét óta Magyarországra a szlovákiai paciensek. Sőt, az egyik győri fogászatnál azt mondták: a kinti lezárások óta még újakat is kezeltek. Az érkezők oltottak. 

Idén nyárig érvágásként élték meg a szlovákiai fogturisták által kedvelt rendelőknél a szigorításokat, s a forgalom visszaesett. A győri Color-Dentnél például 30 százalékkal. Miután pedig megnyíltak a határok, PCR-tesztet kellett a határátlépés kedvéért végezni, s az emberek gondolkodásmódját, szokásait egyébként is átjárta a szigorításokkal járó félelem. 

Köztudott, hogy a szlovák kormány múlt csütörtöktől három hónapra szükséghelyzetet rendelt el. Két hétre kijárási tilalmat is bevezettek, kivételt képez a munkába és iskolába járás, valamint az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások beszerzése, az oltóhelyre és a tesztelésre menetel. Ugyanakkor a határt átléphetik kirándulási céllal a szlovákiaiak, s amint arról beszámoltunk, mindjárt a múlt heti Black Friday idején érzékelték ezt a győri Árkádban. 

Dr. Deák Henrietta fogorvos kérdésünkre azt mondta: most a nyári korlátozásokhoz hasonlót sem éreznek, a békebeli forgalom a jellemző. Az időpontot senki nem mondta le, s még új paciensek is jöttek. 

Természetesén nekünk oltottsághoz kel kötnünk a kezelést, de aki átjött hozzánk, kivétel nélkül be volt oltva, többségük már a harmadikat is felvette. Bátran jöhetnek, és láthatóan nincsenek a pacienseink megijedve a helyzettől, talán mostanra sokkal inkább belefáradtak a járvánnyal kapcsolatos korlátozásokba. Hozzá kell tenni, hogy karácsony előtt állunk és a vásárlás kedvéért egyébként is sokan ruccannak át, a két dolgot pedig összekötik. Volt a paciensek között egy apa és a lánya, akik már tudták, hogy jön a lockdown, és ennek dacára eljöttek előző nap csiszoltatni, s átbeszéltük a folytatást - meséli a doktornő. 

„Mindenkinek emailen küldünk igazolást, amit felmutathatnak a határon arról, hogy fogászati kezeléseken vesznek részt. Egy-egy visszajelzést hallottunk arról, hogy a papírt el is kérték, de a legtöbb esetben ellenőrzés nélkül át lehetett jönni. Nyilván kapacitásbeli akadálya is lehet az állandó ellenőrzésnek, így inkább szúrópróbaszerűen állítják meg az autósokat - számol be tapasztalatairól a doktor. Megerősítjük: ma reggel kint jártunk a vámosszabadi határon, s nem volt határőr. 

Dr. Deák Henrietta kérdésünkre azt is elárulta: a kicsinek számító győri fogászat pacienseinek 30-40 százaléka érkezik Szlovákiából. Ugyanakkor, ha a nagyobb, költségesebb munkákat vesszük számításba - mint a korona- és fogcsiszolásokat -, akkor már jóval többről, a kezeltek 70 százalékáról beszélünk. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?