Gyárváros szervezte meg Győrben az első adventi ablakkeresőt

adventi kalendárium
Győr |

Kinyílt szerdán az első gyárvárosi adventi ablak, Győrben elsőként ebben a 6-7000 ember által lakott, több mint százéves a városrészben hirdettek ilyen kalendáriumjátékot. Győr-Moson-Sopronban több helyen is játsszák, lényege, hogy az advent minden napján feldíszítik és az adott napnak megfelelően megszámozzák ablakukat a csatlakozó lakók. A gyárvárosiakra vár a feladat este öt után: meg kell találni a helyet egy térképrészlet alapján. 

Szerdán a Nagysándor József u. és az Ipar út sarkán borult díszbe, egy fagyizó kezdte a sort. 

„Nagyon örültem, és megtisztelő, hogy kezdhettem a játékot. Mindennek örülök, ami új, és főleg, amitől szebb lesz a környékünk. És az az öröm is nekünk jut, hogy így egészen elejétől lehet vízkeresztig díszben az ablakunk” - mondja. 

A gyárvárosi világító adventi kalendárium főszervezője, Berente Erika elmesélte: az ötlet gazdája a gyárvárosi Oláh Veronika, aki tavaly javasolta a játék bevezetését, de akkor már nem volt elég idő a megszervezésére. 

„A Veronika kezdeményezésére csatlakoztam és is, meghirdettük és huszonhárman jelentkeztek, vállalva, hogy szépen kidíszítik és megszámozzák a kalendáriumi ablakot - mondja Berente Erika. „Ez külföldön is kedvelt játék, itthon háromszáznyolcvan helyen játsszák, az első Solymár volt. Abban viszont újítók vagyunk, hogy mi a szenteste napját is belevonjuk. Az aznapi épület nem meglepetés, karácsonyra a gyárvárosiak büszkesége, a Mátyás templom fog fénybe borulni Hajtó Péter képviselő és a Vill-Korr segítségének köszönhetően” - számol be Berente Erika, aki a térképet mindennap közzéteszi a Facebook-csoportban. Öt óra után lehet keresni az ablakot, „reméljük, sok szép fotó érkezik” - mondja. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?