Feltérképezik a Szigetköz gasztronómiáját

Hal
Szigetköz |

A szigetközi turizmust és vendéglátóipart segíti a jövőben az a komplex adatbázis, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem kutatói állítanak össze a civil szervezetekkel együttműködve. Ebben a térség hagyományos alapanyagai, élelmiszer-készítési eljárásai, őshonos gyógynövényei szerepelnek. 

A Széchenyi István Egyetem meghatározó részvételével, több mint száz kutatója bevonásával, széles körű összefogással zajlik a Szigetköz és a Csallóköz jövőjét megalapozó Insula Magna Program. Összesen 18 munkacsomagot határoztak meg, amelyből 13 esetében az egyetem irányításával zajlik a tevékenység. Ezek egyikét Hanczné dr. Lakatos Erika, a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar docense vezeti. 

„A feladatunk az volt, hogy összegyűjtsük a Szigetközben fellelhető hagyományos növényi és állati alapanyagokat, őshonos gyógynövényeket és a régen használt, tradicionális élelmiszer-előállítási eljárásokat. Ennek alapján részletes adatbázist készítünk, amit a helyi vendéglátóiparban és a turizmusban lehet majd hasznosítani” – ismertette a kutató, aki elmondta, hogy összesen 68-féle gyógynövényt azonosítottak a cickafarktól a hárson át a csipkebogyóig. Emellett feltárták, melyek az ősi, az étkezésben egykor gyakran használt állat- és növényfajok. Ilyenek voltak a különféle halak, a rendkívül finom és a térségben elszórtan ma is megtalálható, a kórokozóknak, kártevőknek ellenálló pogácsaalma vagy az aszalásra, lekvárfőzésre kiválóan alkalmas vackor, azaz vadkörte. Találtak adatot egy régi, csíkhalból és káposztából készült ételre is, amit régen rendszeresen főztek a halászok a Szigetközben. A tájegységben a hagyományos élelmiszer-készítési eljárások közül elterjedt volt az abálás, ami alacsony hőfokon, rendkívül hosszú ideig tartó főzést jelent. 

 

Hanczné

A Széchenyi István Egyetem kutatói a munkacsomag kapcsán a térség civil szervezeteivel is felvették a kapcsolatot. Együttműködtek a Győr és Mosonmagyaróvár környékén, Rajkától Dunaszegig kistermelői és kézművesvásárokat szervező, mintegy 80 partnerrel rendelkező Szigetközi Szatyor Alapítvánnyal is. Balogh Zoltán, a civil szervezet kurátora kérdésünkre elmondta: azért segítik örömmel a projektet, mert számukra szintén fontosak az olyan értékek, mint a hagyományőrzés és a környezettudatosság. A későbbiekben szeretnék eljuttatni a kutatás során összegyűjtött információkat, adatbázist azokhoz a kistermelőkhöz, akikkel kapcsolatban állnak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?