Féltékenység miatt volt párja autójának és volt párjának hajtott az elkövető

ügyészség

Nekihajtott volt párjának, mert hiába próbált vele még egyszer szót váltani kapcsolatról egy 42 éves nő Kapuvár mellett a Győri Járási Ügyészség vádirata szerint. 

Amint a főügyészség közölte, a nő egy Kapuvár melletti településen, közös ismerősüknél találkozott 31 éves párjával, akivel megromlott kapcsolatuk, s erről szeretett volna beszélgetni.  Ez nem jól sikerült jól, a nő dúlva-fúlva távozott a családi házból, beült autójába és szándékosan, kétszer a férfi kocsijának hajtott. A sértett meghallotta a csattanást, kijött és autója elé állva próbálta megakadályozni a további ámokfutást. De ez csak olaj volt a tűzre, a feldúlt hölgy a férfire akart ijeszteni és harmadszor is a gázra lépett, remélve, hogy a sértett félreugrik. Amikor észlelte, hogy nem megy odébb, vészfékezett, de így is a másik térdének ütközött. Ezután elhajtott a helyszínről. A sértett könnyebben sérült. 

A vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés és minősített segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat. Vele szemben – a halmazati szabályokra figyelemmel – négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A nyomozás során a Csornai Rendőrkapitányság rendőrei jártak el. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?