Fának ütközött a menekülő embercsempész

csempés

Rendőrök elől menekült, de a fának ütközött, így fogták el a 21 éves szerb embercsempészt, aki ellen vádat emelet a Győri Járási Ügyészség. 

Mint a megyei főügyészség közölte: a férfi tavaly szeptemberben a szerb határ közeléből szállított 32 szír, egyiptomi személyt – köztük 5 gyermeket - Ausztria felé. Zárt, ablaktalan rakterű kisteherautóban utaztak az M1-es autópályán. Győr mellett a rendőrök megpróbálták ellenőrzés alá vonni az elkövetőt, aki azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, a kihajtónál kisurrant és megpróbált elmenekülni.  A rendőrök üldözték, ő pedig egy Győr melletti településen próbált elmenekülni, ám egy kanyarnál lesodródott az útról és a drótkerítést átszakítva frontálisan fának ütközött. Még ekkor is futva iszkolt, de elfogták.

embercsempész

A balesetben négyen csonttöréses sérüléseket szenvedtek, heten könnyebben sérültek, hat embert pedig a helyszínen láttak el a mentők. 

A letartóztatásban lévő férfi ellen az ügyészség sanyargatással elkövetett embercsempészés bűntette és tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása  miatt emelt vádat. Vele szemben tizenhárom évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. 

embercsempész
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?