Elmaradt a bál a dunakiliti kastélyban

kastély
Dunakiliti |

Az első nagy durranás még várat magára, a járványhelyzetre hivatkozva elmaradt szombaton az újranyíló dunakiliti kastélyban meghirdetett bál. A felújított golfpálya áprilistól fogadhat vendégeket.

Még tavaly nyáron hunyt el a milliárdos dunakiliti gyémántkereskedő, Csebi Pogány Alajos: szigetközi kastélya tizennégy éve nem fogadott szállóvendégeket, pedig korábban megfordult itt Habsburg Ottó, Jose Carreras, dr. Oetker, Michal Kováč és Friderikusz Sándor is.

Szlovákiai golfosok is kedvelik, hisz Pozsonytól alig fél óra alatt elérhető a kastély pályája. Most újra kinyitott, úgy tervezték, az első nagyobb esemény a februárban tartandó bált lesz. De nem lett.

„Sajnálattal értesítjük önöket, hogy a járványhelyzet miatt a február 19-i Princess Bál-t el kell halasztanunk. Az elutalt pénzt a számlájukra természetesen visszatérítjük” – állt a Princess Palace & Golf közleményében. Pedig tánc, vacsora, kulturális program, sztárvendég, DJ – ez szerepel a programok között.

A pozsonyi származású bérlő-üzemeltető – aki az áprilisban nyíló golfpályát már felújította - úgy tervezi: a golfturisták mellett esküvőkre, ünnepségekre, csapatépítésre, tréningekre, konferenciákra, szemináriumokra, céges bulikra fogadhatnak vendégeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?